Egy edény aljába egy sor babapiskótát teszünk. A vaníliás pudingot ízlés szerint 2-3 evőkanál cukorral és fél liter tejjel felfőzzük, majd ráöntjük a babapiskótára.
Erre még egy réteg piskótát teszünk, közben felfőzzük szintén 2-3 evőkanál cukorral és fél liter tejjel az epres pudingot. Amint elkészült ráöntjük a korábbi rétegek tetejére, majd ismét egy sor piskótát helyezünk a tetejére.
Ezután elkészítjük a csokoládés pudingot a korábbiakhoz hasonlóan, 2-3 evőkanál cukorral és fél liter tejjel, végül ezt az eddigiek tetejére öntjük.
Hűtőben körülbelül 2 óra alatt lehűl, ám másnap még inkább élvezhetőbb, hiszen ekkorra a piskóta tökéletesen átpuhul.
Ha üvegedényben készítjük akár ki is önthetjük, csodás látványt nyújt. Kerek edényben vagy tortaformában elkészítve akár egy egyszerű tortaként is remek. Gyümölccsel, tejszínhabbal, sziruppal ízlés szerint kombinálható. Nagymamám sokszor ezzel az egyszerű süteménnyel várta az unokákat, hiszen az egyszerű elkészítése mellett mindenki kedvence volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.