Pisztáciás tiramisu recept
recept
Rafinált
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTejDiófélék

Pisztáciás tiramisu

45 perc
4 adag
Megfizethető
2024. 09. 26.
Frissítve: 2025. 06. 19.

Elkészítés

  1. A pisztáciás tiramisuhoz a tojásokat szétválasztjuk. Lefőzünk két adag kávét, vagy 3 dl vízben feloldunk egy evőkanál instant kávét. Hagyjuk kihűlni. A pisztácia héját eltávolítju,k és a magokat késsel durvára aprítjuk.
  2. Egy lábasban kevés vizet forralunk, és a vízgőz felett, egy magas falú edényben egy csipet sóval és 2 dkg porcukorral kemény habbá verjük a tojásfehérjét.
  3. A gőz fölé egy új tálat teszünk, beleöntjük a tojássárgájákat és a maradék, 6 dkg cukrot, majd mixerrel habosra keverjük. A művelet 3-4 percet is igénybe vehet.
  4. A mascarponét összekeverjük a pisztáciavajjal, majd hozzáadjuk a kihabosított tojássárgát is. Ezután több lépésben hozzákeverjük a felvert tojásfehérjehabot.
  5. Előveszünk egy 20 × 30-as kerámia sütőedényt, és ebbe rétegezzük a pisztáciás tiramisut.
  6. A tepsi aljára egy keveset kenünk a krémből, majd erre helyezzük a kávéban épp csak megmártott babapiskótákat. Ezután jöhet a megmaradt krém fele, amire rászórjuk a felaprított pisztácia felét.
  7. Ezután ismét egy réteg kávéba mártott babapiskóta jön, majd a többi krém. Legvégül alaposan megszórjuk az aprított pisztáciával.
  8. Hűtőben egy éjszakát pihentetjük.

Nézd meg videón, hogyan készül a pisztáciás tiramisu!

Megjegyzés
A sós, pörkölt pisztáciától még különlegesebb, finomabb lesz ez az édes és krémes sütemény, a pisztáciás tiramisu.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Citromos tiramisu
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Répatorta-tiramisu
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pisztáciás-narancsos babka
Recept
Rafinált

Pisztáciás-narancsos babka

90 perc
|
8 adag
Almás krémes
Recept
Rafinált

Almás krémes

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pisztáciás baklava
Recept
Egyszerű

Pisztáciás baklava

65 perc
|
10 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Citromos tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta recept
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Répatorta-tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Almás krémes recept
Recept
Rafinált

Almás krémes

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pisztáciás baklava recept
Recept
Egyszerű

Pisztáciás baklava

65 perc
|
10 adag
|
Átlagos
Tiramisu gluténmentesen recept
Recept
Egyszerű

Tiramisu gluténmentesen

45 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss receptek

Mákos-túrós kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs  recept
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta recept
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Spenóttal töltött palacsinta  recept
Recept
Egyszerű

Spenóttal töltött palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.