Philly cheese steak szendvics recept
recept
Rafinált
Glutént tartalmazó gabonafélékTej

Philly cheese steak szendvics

40 perc
4 adag
Költséges
2023. 06. 01.

Elkészítés

  1. Előkészítjük az alapanyagokat: a hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, vékonyan felszeleteljük; a kaliforniai paprikát megmossuk, kicsumázzuk és felcsíkozzuk; a sajtot lereszeljük (ha autentikusak akarunk lenni, akkor provolone sajttal készítjük a szendvicset); a csemegeuborkát szintén csíkokra vágjuk; a hússzeleteket kivesszük a hűtőből, és pihentetjük amíg szoba-hőmérsékletűek nem lesznek.
  2. Egy nagy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat hevítünk közepes hőmérsékleten, hozzáadjuk a vékonyra felszeletelt hagymát, sózzuk, borsozzuk, és addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.
  3. Hozzáadjuk a kaliforniai paprikát, további 2-3 percig pirítjuk, amíg a paprika is kicsit megpuhul, és színt kap. Az elkészült hagymás-paprikás alapot félrerakjuk a tálalásig.
  4. A sütőt előmelegítjük 220 fokra, a steakek mindkét oldalát ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük a fokhagymaporral, dörzsöljük be alaposan, hogy az ízek bejussanak a húsba. Ugyanabba a serpenyőbe, amiben a hagymás alapot készítettük, 1 evőkanál olívaolajat közepes hőmérsékleten felhevítünk. A húsokat a forró serpenyőbe helyezzük, és mindkét oldalukat 2-3 percig sütjük, amíg szép aranybarnára pirulnak.
  5. A serpenyőbe dobjuk a vajat, majd ha megolvadt, a steakekre kanalazzuk, hogy még ízletesebb és szaftosabb legyen a végeredmény. Ha szeretnénk, hogy a steak belseje közepesen átsült legyen, tegyük át a serpenyőt a steakkel együtt az előmelegített sütőbe. További 5-7 percig sütjük a sütőben, vagy amíg eléri a kívánt hőmérsékletet. A közepesen átsült steak belső hőmérséklete általában 57–63 Celsius-fok, ha nem vagyunk biztosak magunkban, használjunk maghőmérőt.
  6. Ezután kivesszük a steaket a sütőből, a sütőt bekapcsolva hagyjuk, a húst pihentetjük néhány percig, hogy a nedvei visszahúzódjanak, és a steak szaftos maradjon.
  7. Miután megpihent, 4-6 milliméter vastag csíkokra szeleteljük. A steakszeleteket összekeverjük a hagymás-paprikás alappal, félretesszük a szendvics összeállításáig. Félbevágjuk a bagetteket vagy szendvicszsemléket (a szeleteket meg is piríthatjuk a serpenyőben), majd rájuk helyezzük a marhahúsos-hagymás-paprikás keveréket, a tetejét megszórjuk reszelt sajttal, majd a sütőbe rakjuk 3-4 percre, hogy a sajt megolvadjon és kissé megpiruljon.
  8. Kivesszük a sütőből a szendvicseket, majd rájuk helyezünk néhány csemegeuborkát, és már falatozhatjuk is ezt az isteni finom, klasszikus amerikai szendvicset.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Kolbászkrém házilag
Recept
Egyszerű

Kolbászkrém házilag

10 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.03.09.

Steak szendvics
Recept
Rafinált

Steak szendvics

70 perc
|
2 adag
|
Költséges
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.05.

Gombás-sajtos melegszendvics
Recept
Egyszerű

Gombás-sajtos melegszendvics

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
László  Juli szerző profilképe

László Juli

|

2024.11.02.

Molnárka
Recept
Mester

Molnárka

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.10.04.

Magyaros sajtkrém házilag
Recept
Egyszerű

Magyaros sajtkrém házilag

15 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2024.09.07.

Duplasajtos melegszendvics
Recept
Egyszerű

Duplasajtos melegszendvics

30 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.08.15.

Görögdinnyeszendvics
Recept
Egyszerű

Görögdinnyeszendvics

10 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.07.22.

Mézes csirkés full cuccos szendvics
Recept
Egyszerű

Mézes csirkés full cuccos szendvics

25 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.07.02.

Full cuccos szendvics extra sok sajttal
Recept
Egyszerű

Full cuccos szendvics extra sok sajttal

10 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.06.24.

Hasonló receptek

Steak szendvics recept
Recept
Rafinált

Steak szendvics

70 perc
|
2 adag
|
Költséges
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.05.

Steak szendvics recept
Recept
Egyszerű

Steak szendvics

50 perc
|
1 adag
|
Átlagos
Márfi Gábor szerző profilképe

Márfi Gábor

|

2022.08.01.

Friss receptek

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.