Pávaszem sütemény (súlykontroll) recept
recept
Bonyolult

Pávaszem sütemény (súlykontroll)

45 perc
0 adag
Átlagos
5
2013. 11. 25.

Elkészítés

Elkészítés: Először is a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Közben a 4 tojásfehérjét elkezdjük kemény habbá verrni, mikor már jól felvertük, hozzáadjuk kanalanként a cukrot vagy édesítőszert, és tovább verjük. Majd a lisztet is apránként adagoljuk, de közben már nem verjük, hanem keverjük, és végül a csipetnyi szódabirkarbónát is hozzáadjuk. A tepsit kibéleljük zsírpapírral, és ráöntjük a masszánkat, szépen elgyengetjük, majd kb. 10 perc alatt tűpróbáig sütjük.

Egy a tepsinkkel azonos méretű konyharuhát vizezzünk be, tegyük egy nagyobb tálcára. A forró sütőből kivett sütinket egyből helyezzük rá, vegyük le a sütőpapírt róla, majd pedig a konyharuhával együtt tekerjük fel, mintha a töltelék a vizes ruha lenne. Így feltekerve hagyjuk kihűlni.

A pudingport és a cukrot vagy édesítőszert elkeverjük egy kisebb lábasban, majd hozzáadjuk a tej-víz keveréket, és a szokásos módon pudingot főzünk belőle. Egy kicsit hagyjuk hűlni, mikor már nem annyira forró, kitekerjük a sütinket, és elterítjük rajta a pudingot. A banánt megpucoljuk, és a tészta végére fektetjük, majd pedig felcsavarjuk az egészet.

Hidegre tesszük, ha már teljesen megdermedt a puding, akkor tudjuk szépen szeletelni. Jó étvágyat!

Megjegyzés
A recepet a 2. és 3. szakasztól fogyasztható. A receptet és a fotót Husika120 küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Diós-almás gyümölcskenyér
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pillekönnyű szalagos fánk
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csülkös bableves fejtett babból
Recept
Egyszerű

Csülkös bableves fejtett babból

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kinder tejszelet
Recept
Rafinált

Kinder tejszelet

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással
Recept
Egyszerű

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sütőtökös-fahéjas csiga
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Diós-almás gyümölcskenyér recept
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Diós-almás gyümölcskenyér recept
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pillekönnyű szalagos fánk recept
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csülkös bableves fejtett babból recept
Recept
Egyszerű

Csülkös bableves fejtett babból

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kinder tejszelet recept
Recept
Rafinált

Kinder tejszelet

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással recept
Recept
Egyszerű

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sütőtökös-fahéjas csiga recept
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.