Partipizza recept
recept
Egyszerű

Partipizza

45 perc
4 adag
Átlagos
2018. 07. 08.

Elkészítés

  1. A virsliből pár darabot felvágunk kb. 2,5 cm-es darabokra, majd körben a tészta széleire helyezzük őket. Ezután ráhajtjuk a tésztaszéleket, lenyomkodjuk, majd a virslik mellett bevágjuk a tésztát, és mindegyiket egy mozdulattal elfordítjuk 90 fokos szögben.
  2. A tejszínt megmelegítjük, majd hozzáadjuk a reszelt sajtot, a mustárt, az apróra vágott bazsalikomot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
  3. A tészta közepét megkenjük a sűrített paradicsommal, rákanalazzuk a sajtszószt, majd rákarikázzuk a maradék virslit, és ráhelyezzük a felszeletelt paradicsomot.
  4. A tojást villával felverjük, majd lekenjük vele a tészta szélét. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd 200 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerint felszeleteljük, és úgy kínáljuk.

10 SZUPER VIRSLIS RECEPT A CORN DOGTÓL A KRUMPLISALÁTÁIG >>>

A LEGFINOMABB VENDÉGVÁRÓK LEVELES TÉSZTÁBÓL SONKÁVAL, KOLBÁSSZAL, VIRSLIVEL >>>

VIRSLI VARIÁCIÓK MINDEN NAPRA >>>

Megjegyzés
Kicsit más mint a hagyományos pizza, de nagyon finom, és laktató. Egy doboz jó hideg barna sör pedig remekül illik hozzá.... Én Tante Fanny tönkölyos pizzatésztát használtam.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Tortillapizza
Recept
Egyszerű

Tortillapizza

25 perc
|
1 adag
|
Átlagos
A legegyszerűbb paradicsomos tészta
Recept
Egyszerű

A legegyszerűbb paradicsomos tészta

35 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Zöldbabfőzelék rántott rizsgolyóval
Recept
Egyszerű

Zöldbabfőzelék rántott rizsgolyóval

35 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Puha pizzatészta
Recept
Egyszerű

Puha pizzatészta

45 perc
|
2 adag
Kolbászos-paradicsomos spagetti
Recept
Egyszerű

Kolbászos-paradicsomos spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Paradicsomos sült csirkecombok padlizsánnal
Recept
Egyszerű

Paradicsomos sült csirkecombok padlizsánnal

80 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Pizza recept
Recept
Mester

Pizza

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csirkés pizzabatyu recept
Recept
Egyszerű

Csirkés pizzabatyu

65 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Diétás pizza recept
Recept
Egyszerű

Diétás pizza

60 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Egyszerű tepsis pizzatészta recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű tepsis pizzatészta

75 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pizzatészta teljes kiőrlésű lisztből recept
Recept
Egyszerű

Pizzatészta teljes kiőrlésű lisztből

75 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Szalámis-olívás pizza recept
Recept
Bonyolult

Szalámis-olívás pizza

120 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Pillekönnyű szalagos fánk recept
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csülkös bableves fejtett babból recept
Recept
Egyszerű

Csülkös bableves fejtett babból

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kinder tejszelet recept
Recept
Rafinált

Kinder tejszelet

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással recept
Recept
Egyszerű

Házi halrudacska rizibizivel és tartármártással

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sütőtökös-fahéjas csiga recept
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Parajfőzelék recept
Recept
Egyszerű

Parajfőzelék

25 perc
|
4 adag
|
Olcsó

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.