Oroszkrémtorta  recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTejDiófélék

Oroszkrémtorta

85 perc
8 adag
Költséges
2023. 07. 12.
Frissítve: 2025. 02. 27.

Elkészítés

  1. A torta elkészítéséhez egy 24 cm-es tortakarika alját becsomagoljuk sütőpapírba. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  2. A piskótához a tojásfehérjéket a sóval és az összes cukorral együtt laza habbá verjük (nem kell túl keménynek lennie, mert akkor összetörik a keverésnél).
  3. A tojássárgákat fehéredésig keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjébe. Hozzáadjuk az olajat és azzal is összeforgatjuk. Végül lazán beleforgatjuk a masszába a lisztet is, majd a tésztát a tortakarikába öntjük, és felhúzzuk egészen a karika pereméig. Elsimítjuk a tetejét, és az előmelegített sütőbe tesszük. 35-40 perc alatt készre sütjük.
  4. A sütőből kivéve fejjel lefelé rácsra rakjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ekkor egy vékony pengéjű késsel óvatosan körbevágjuk szorosan a tortakarika mentén.
  5. Amíg sül a tészta, a mazsolát beáztatjuk a rumba. A krémhez a tojássárgájákat és a fehérjéket, a lisztet, a cukrot, a tejet és a vaníliapasztát csomómentesre keverjük, majd folyamatos keverés mellett, lassú tűzön puding állagúra sűrítjük. A tetejét lefedjük folpackkal, és így hagyjuk kihűlni a krémalapot.
  6. A zselatinporra ráöntjük a vizet, elkeverjük és félretesszük, hogy megszívja magát.
  7. A hideg tejszínt kemény habbá verjük, a végén belekeverjük a porcukrot is. A zselatint folyékonyra melegítjük (figyelem, forralni nem szabad) és folyamatos keverés mellett a habba csorgatjuk, majd 2-3 részletben a zselatinos habot a kihűlt főzött krémhez adjuk.
  8. A mazsolát leszűrjük, majd a kandírozott gyümölcsökkel együtt a krémbe keverjük. A szeletelt mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk.
  9. A kihűlt piskótát egy hosszú, recés késsel 3 lapra vágjuk. Megtöltjük a krémmel úgy, hogy a tetejét és az oldalára is maradjon belőle.
  10. A díszítéshez való hideg tejszínt habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a porcukrot is. Ezzel is vékonyan körbekenjük a torta oldalát, a többit pedig csillagcsővéggel ellátott habzsákba rakjuk.
  11. A torta oldalát "bepanírozzuk" a pirított szeletelt mandulával. A tetejére habrózsákat nyomunk. A narancsszeleteket kifilézzük, és elhelyezzük a habrózsák között. Végül a torta közepét megszórjuk apróra vágott kandírozott gyümölcsökkel.

NÉZD MEG VIDEÓN, HOGY KÉSZÜL A MENNYEI OROSZKRÉMTORTA

 

 

Megjegyzés
A krémhez és a díszítéshez hideg, behűtött tejszín használatát javasoljuk.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Túrós pite
Recept
Rafinált

Túrós pite

50 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Klasszikus stíriai metélt
Recept
Egyszerű

Klasszikus stíriai metélt

55 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Marlenka
Recept
Mester

Marlenka

210 perc
|
12 adag
|
Költséges
Eszterházy-torta
Recept
Rafinált

Eszterházy-torta

120 perc
|
10 adag
|
Átlagos
Puncstorta
Recept
Mester

Puncstorta

65 perc
|
6 adag
|
Költséges
Céklás csokitorta mascarponehabbal
Recept
Egyszerű

Céklás csokitorta mascarponehabbal

105 perc
|
8 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Puncstorta  recept
Recept
Mester

Puncstorta

65 perc
|
6 adag
|
Költséges
Klasszikus lúdlábtorta recept
Recept
Bonyolult

Klasszikus lúdlábtorta

55 perc
|
16 adag
|
Megfizethető
A legfinomabb csokitorta  recept
Recept
Mester

A legfinomabb csokitorta

90 perc
|
8 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Cseresznyés-tejfölös lepény recept
Recept
Egyszerű

Cseresznyés-tejfölös lepény

70 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tortillapizza recept
Recept
Egyszerű

Tortillapizza

10 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Gluténmentes gofri gyümölcssalátával recept
Recept
Egyszerű

Gluténmentes gofri gyümölcssalátával

65 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Tortilla recept
Recept
Egyszerű

Tortilla

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Waldorf-saláta recept
Recept
Egyszerű

Waldorf-saláta

15 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Strandos lángos recept
Recept
Rafinált

Strandos lángos

100 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.