Zöldfűszeres rakott káposzta recept
recept
Bonyolult

Zöldfűszeres rakott káposzta

120 perc
4 adag
Megfizethető
2021. 02. 28.

Elkészítés

  1. A káposztát nagyobb darabokra vágjuk, és sós vízben feltesszük párolni. Hozzáadjuk az őrölt köményt, és forrástól számítva kb. 5-6 percig főzzük, majd leszűrjük. Közben egy másik lábasban megfőzzük a barna rizst is.
  2. A karajt kissé kiklopfoljuk, megsózzuk és borsozzuk. Egy serpenyőben olajat hevítünk, hozzáadjuk a karikára vágott hagymát, a felszeletelt paprikákat és egy csipet sóval ízesítjük. Kissé megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a karajszeleteket, és addig sütjük, amíg mindkét oldala kifehéredik.
  3. Hozzáadjuk a darált húst is, kicsit megpirítjuk, majd sóval, borssal, csomborral, kaporral és 1 teáskanálnyi fűszerpaprikával ízesítjük. 2 szem szeletekre vágott paradicsomot adunk hozzá, és fedő alatt készre pároljuk, majd hozzákeverjük a főtt rizst is.
  4. Egy jénai tálat kiolajazunk, és megszórjuk a zsemlemorzsával. Beletesszük a káposzta harmadát, erre a húsos massza felét, majd a ismét a káposztát. Rákanalazzuk a tejföl felét (2,5 dl), megszórjuk csomborral és kaporral, majd ráfektetjük a karajszeleteket, a darált húsos masszát, és a káposztával betakarjuk.
  5. Végül a tetejére rákanalazzuk a megmaradt tejfölt, megrakjuk paradicsomkarikával, és beszórjuk zöldfűszerekkel. Hideg sütőbe toljuk, rátesszük a jénai tál tetejét, és 180 fokon 30 percig sütjük, majd további 20 percig pirítjuk. Tálaláskor tejföllel kínáljuk.

MÉG TÖBB KÁPOSZTÁS RECEPT >>>

RAKOTT ÉTELEK >>>

TARTALMAS EGYTÁLÉTELEK >>>

Megjegyzés
A rakott káposzta a magyar konyha jellegzetes étele, melyet leginkább savanyú káposztából készítünk. Én néhány éve édes nyári káposztából is gyakran készítem. Ez a recept kiadós, finom, akár ünnepi ételnek is tálalható. Nálunk nagy kedvenc! Tipp: Ha energiaszegényebben szeretnénk elkészíteni, akkor a tejföl helyettesíthető joghurttal, kefirrel, illetve a zsemlemorzsa helyett használhatunk zabpelyhet is.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Kapros-joghurtos uborkasaláta
Recept
Egyszerű

Kapros-joghurtos uborkasaláta

10 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Kapros-sajtos káposztasaláta
Recept
Egyszerű

Kapros-sajtos káposztasaláta

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Hideg kovászosuborka-krémleves
Recept
Egyszerű

Hideg kovászosuborka-krémleves

15 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Sült csirkemell kapormártással, tepsis újburgonyával
Recept
Rafinált

Sült csirkemell kapormártással, tepsis újburgonyával

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tejszínes zöldbabfőzelék
Recept
Egyszerű

Tejszínes zöldbabfőzelék

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kapros karalábéleves csirkével
Recept
Egyszerű

Kapros karalábéleves csirkével

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Zöldfűszeres lucskos káposzta recept
Recept
Bonyolult

Zöldfűszeres lucskos káposzta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kenyérben sült füstölt csülök recept
Recept
Mester

Kenyérben sült füstölt csülök

120 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Körtés-kéksajtos quiche vadzöldségekkel  recept
Recept
Rafinált

Körtés-kéksajtos quiche vadzöldségekkel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve  recept
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal recept
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Répatorta ízű macaron recept
Recept
Mester

Répatorta ízű macaron

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Rózsapalacsinta recept
Recept
Bonyolult

Rózsapalacsinta

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mediterrán leveles csiga recept
Recept
Egyszerű

Mediterrán leveles csiga

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.