Mimóza szelet recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Mimóza szelet

85 perc
8 adag
Átlagos
2023. 06. 02.
Frissítve: 2025. 03. 13.

Elkészítés

  1. A mimóza szelet elkészítéséhez a szoba-hőmérsékletű vajat vagy margarint a liszttel elmorzsoljuk, majd a tészta többi hozzávalójával együtt jól összegyúrjuk, hogy egy rugalmas, de nem ragacsos tésztát kapjunk.
  2. A tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, és lisztezett felületen négy, 20 × 36 cm-es lapot nyújtunk belőle. Villával megszurkáljuk, és 180 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben 8-10 perc alatt, külön-külön megsütjük mindet. A lapokat kihűtjük, amíg elkészítjük a krémet.
  3. A tejben a lisztet csomómentesre keverjük, majd állandó kevergetés mellett addig főzzük, míg be nem sűrűsödik, majd félretesszük hűlni. A vajat vagy margarint a porcukorral, a vaníliás cukorral, a citrom lereszelt héjával és kifacsart levével jól összekeverjük. A masszát a kihűlt lisztes péphez evőkanalanként hozzákeverjük, majd kézi mixerrel simára keverjük.
  4. Az alsó tésztalapra egyenletesen rákenjük a krém felét, majd rátesszük a második tésztalapot, amit vastagon megkenünk sárgabaracklekvárral. Erre rátesszük a harmadik tésztalapot, amire egyenletesen rákenjük a maradék krémet, és végül rátesszük a negyedik tésztalapot.
  5. Hűtőbe tesszük, majd másnap tálalás előtt egyforma, téglalap alakú szeletekre felvágjuk, és a tetejét megszórjuk porcukorral. 
     
Megjegyzés
Vaj helyett margarint is használhatunk a süteményhez.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Sült tojásos tészta
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.17.

Medvehagymás kenyér
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Rusztikus pizza
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Pudingos keksz
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Hasonló receptek

Menzás tejbegríz recept
Recept
Egyszerű

Menzás tejbegríz

20 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.14.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Citromos-kekszes kocka recept
Recept
Egyszerű

Citromos-kekszes kocka

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.01.

Tócsnipalacsinta recept
Recept
Egyszerű

Tócsnipalacsinta

20 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.23.

Házi vaníliasodó recept
Recept
Egyszerű

Házi vaníliasodó

10 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.02.19.

Friss receptek

Sült tojásos tészta recept
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.17.

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Pásztorpite recept
Recept
Rafinált

Pásztorpite

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.02.26.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.