Mézes-boros-káposztás pite  recept
recept
Bonyolult

Mézes-boros-káposztás pite

75 perc
4 adag
Megfizethető
2020. 01. 26.

Elkészítés

  1. A töltelékhez egy nagy lábasban felhevítjük az olajat, és üvegesre pároljuk rajta a meghámozott, felaprított hagymát. Rádobjuk a megtisztított, finomra vágott káposztát a meghámozott, lereszelt céklával együtt, átforgatjuk, majd felöntjük a borral, és nagy lángon addig forraljuk, amíg az alkohol nagy része elpárolog.
  2. Hozzáöntünk egy kevés vizet, és időnként megkeverve majdnem teljesen puhára pároljuk a káposztát. Közben pótoljuk az elpárolgott folyadékot, és 1 tk sóval, 1 csapott tk borssal, valamint 1 nagy csipet őrölt római köménnyel ízesítjük. Azután belecsorgatjuk a mézet az ecettel együtt, és készre főzzük a káposztát. Végül, ha szükséges, ismételten megsózzuk, megborsozzuk, majd hagyjuk kihűlni.
  3. A tésztához elmorzsoljuk a lisztet a felkockázott, hideg vajjal. Hozzáadjuk a tojást, a tejet, a sütőport, valamint a sót, és gyors mozdulatokkal simára gyúrjuk. A tésztát kétfelé osztjuk 2/3-1/3 arányban, majd mindkét adagot lelapítjuk, és folpakba csomagolva a fagyasztóba rakjuk 20 percre.
  4. A nagyobb tésztadarabot nagy lyukú reszelőn lereszeljük, és egy kivajazott tűzálló tálba szórjuk. Rásimítjuk a káposztás keveréket, és elosztjuk rajta a kisebb adag, lereszelt tésztát. A pitét a 180 fokos sütőben 45 percig sütjük.

SZÉKELYKÁPOSZTA TARJÁVAL>>>

KÁPOSZTÁS POGÁCSA (HAJTOGATOTT)>>>

GYÖMBÉRES KÁPOSZTASALÁTA>>>

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Mézes-mustáros csirkemell
Recept
Bonyolult

Mézes-mustáros csirkemell

30 perc
|
0 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.19.

Mézes-mázas sült oldalas
Recept
Egyszerű

Mézes-mázas sült oldalas

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pataki Nóra szerző profilképe

Pataki Nóra

|

2024.12.21.

Ecetes céklasaláta
Recept
Egyszerű

Ecetes céklasaláta

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2024.09.21.

Vörösboros marhapörkölt
Recept
Mester

Vörösboros marhapörkölt

90 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.11.

Túrópötty
Recept
Egyszerű

Túrópötty

15 perc
|
6 adag
|
Átlagos
DÖMÖTÖR VIOLA szerző profilképe

DÖMÖTÖR VIOLA

|

2024.07.21.

Erdei gyümölcsös fagyi házilag
Recept
Egyszerű

Erdei gyümölcsös fagyi házilag

120 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.07.12.

Hasonló receptek

Lilahagymalekvár recept
Recept
Bonyolult

Lilahagymalekvár

70 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2022.12.11.

Fűszeres sült cékla recept
Recept
Egyszerű

Fűszeres sült cékla

75 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2019.02.16.

Avokádósaláta ecetes öntettel recept
Recept
Egyszerű

Avokádósaláta ecetes öntettel

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2018.04.19.

Márványsajtos körtepalacsinta recept
Recept
Bonyolult

Márványsajtos körtepalacsinta

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Gaál Tibor szerző profilképe

Gaál Tibor

|

2017.10.26.

Friss receptek

A tökéletes tükörtojás recept
Recept
Egyszerű

A tökéletes tükörtojás

10 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

18 órája

Sült tojásos tészta recept
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.17.

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.