Méteres szelet recept
recept
Bonyolult
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Méteres szelet

90 perc
4 adag
Átlagos
2021. 10. 30.

Elkészítés

  1. A sárga piskótához 8 tojást szétválasztunk, a fehérjét felverjük, hozzáadjuk a 8 ek cukrot, majd a tojások sárgáját, végül a 8 ek lisztet és a 1/2 csomag sütőport. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük, tűpróbát végzünk.
  2. A barna piskótánál ugyanúgy járunk el, mint a sárga piskótánál, annyi különbséggel, hogy a kakaóport a liszt és sütőpor előtt hozzáadjuk a masszához.
  3. Mindkét piskótát félbevágjuk, és úgy kenjük rá a rétegeket. A krémhez a pudingot a tejjel megfőzzük, ha langyosra hűlt, hozzáadjuk a margarint, amit nem szükséges előtte habosra verni és ízlés szerint a rumaromát.
  4. Először fogjuk az első sárga piskótánkat, erre jön a pudingkrém, aztán a barna, azt is megkenjük, megint a sárga, felváltva kenjük a rétegeket.
  5. Végül mázat készítünk. Gőz fölött elkezdjük melegíteni a csokit az olajjal, ha folyóssá válik rögtön megcsurgatjuk vele a méteres süti tetejét, evőkanállal elsimítjuk,ha szeretnénk az oldalára is kerülhet. Ha megdermedt a mázunk, akkor szeleteket vágunk belőle.


Megjegyzés
Nagyon látványos, finom és kiadós sütemény.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Áfonyás-mandulás brownie
Recept
Rafinált

Áfonyás-mandulás brownie

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2024.12.14.

Sütőtökös pogácsa
Recept
Egyszerű

Sütőtökös pogácsa

90 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Baloghné Kele Judith szerző profilképe

Baloghné Kele Judith

|

2024.10.19.

Szultán tekercs
Recept
Mester

Szultán tekercs

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Baloghné Kele Judith szerző profilképe

Baloghné Kele Judith

|

2024.02.01.

Villámgyors túrós sütemény
Recept
Egyszerű

Villámgyors túrós sütemény

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Biró Sára szerző profilképe

Biró Sára

|

2023.12.23.

Mikulásváró süti
Recept
Egyszerű

Mikulásváró süti

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
  szerző profilképe

|

2023.12.05.

Madártej torta
Recept
Mester

Madártej torta

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Salamon Csilla szerző profilképe

Salamon Csilla

|

2023.11.04.

Mandulamag
Recept
Egyszerű

Mandulamag

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Suháné Domboróczki Krisztina szerző profilképe

Suháné Domboróczki Krisztina

|

2023.10.19.

Rákóczi túrós
Recept
Rafinált

Rákóczi túrós

75 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Kovács Ágnes szerző profilképe

Kovács Ágnes

|

2023.10.12.

Hasonló receptek

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Friss receptek

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Pásztorpite recept
Recept
Rafinált

Pásztorpite

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.02.26.

Bulgogi marha recept
Recept
Egyszerű

Bulgogi marha

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nguyen Heni szerző profilképe

Nguyen Heni

|

2025.02.24.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.