Meggyes-almás sütemény recept
recept
Egyszerű

Meggyes-almás sütemény

60 perc
6 adag
Megfizethető
2022. 10. 20.

Elkészítés

  1. A lisztet elkeverjük s a sütőporral, majd egy robotgép keverőtáljába öntjük. Hozzáadjuk a szilárd hozzávalókat, elkeverjük, majd nedves hozzávalókat, és a gyúrókar segítségével tésztát gyúrunk belőle.
  2. Kivesszük a tálból, átgyúrjuk, folpackba csomagoljuk, és félretesszük pihenni.
  3. A meggyet leszűrjük a levétől, lecsepegtetjük.
  4. Az almát meghámozzuk,vékony szeletekre vágjuk. Megszórjuk kevés cukorral, és zsemlemorzsával.
  5. Egy 23×34 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tepsibe simítjuk a tésztát, megkenjük vékonyan lekvárral. Csíkokban felváltva, egymás mellé meggyet és almát rakunk. Előmelegített sütőbe tesszük,190 fokon 20 percig sütjük
  6. Közben elkészítjük a piskótát. A tésztát két egyenló részre osztjuk, majd az egyik felébe belekeverjük a kakaót. A félig megsült tésztát kivesszük a sütőből, a meggyes csíkra sárga piskótát rakunk, az almásra kakaósat. Gyorsan visszatesszük a sütőbe, és addig sütjük, amíg szép aranyszínűre sül a piskóta.
  7. Amikor kihűlt, megszórhatjuk porcukorral és szeletelhetjük. Jó étvágyat kívánok hozzá!
Megjegyzés
Hétvégi süteményünk volt.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Almás-zabpelyhes sütemény
Recept
Egyszerű

Almás-zabpelyhes sütemény

60 perc
|
10 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.25.

Roppanós csokis-almás krémes
Recept
Mester

Roppanós csokis-almás krémes

55 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.11.

Paleo almás torta
Recept
Egyszerű

Paleo almás torta

45 perc
|
12 adag
|
Költséges
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.04.05.

Almás lepény
Recept
Rafinált

Almás lepény

60 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Vass Lászlóné szerző profilképe

Vass Lászlóné

|

2023.10.22.

Almás-morzsás desszert
Recept
Egyszerű

Almás-morzsás desszert

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2022.10.22.

Fahéjas-almás crumble
Recept
Mester

Fahéjas-almás crumble

65 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2021.10.14.

Hasonló receptek

Duna-hullám recept
Recept
Rafinált

Duna-hullám

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.12.04.

Roppanós csokis-almás krémes recept
Recept
Mester

Roppanós csokis-almás krémes

55 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.11.

Meggyes egyensúlytészta recept
Recept
Egyszerű

Meggyes egyensúlytészta

70 perc
|
0 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.08.

Nagymama almás pitéje  recept
Recept
Bonyolult

Nagymama almás pitéje

70 perc
|
20 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.08.22.

Friss receptek

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Répatorta-tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.