Mascarponés epertorta (glutén-és laktózmentes recept) recept
recept
Bonyolult
Tojás

Mascarponés epertorta (glutén-és laktózmentes recept)

90 perc
8 adag
Megfizethető
2023. 05. 13.

Elkészítés

  1. A mascarponés epertorta elkészítéséhez a lisztet, a burgonyakeményítőt és a sütőport kimérjük, és egy tálba szitáljuk. A vajat a porcukorral, citromhéjjal és vaníliával robotgéppel habosra keverjük. Ezután 2 részletben hozzáadjuk a kimért tojássárgát, és azzal is jól kikeverjük.
  2. Egy másik tálba tesszük az egész tojásokat, csipet sót és kristálycukrot, és fehér habbá verjük. (kb. 15-20 perc a gép erősségétől függően).
  3. A liszt felét, és a felvert tojás felét hozzáadjuk a vajas keverékhez, és fakanállal óvatosanelkeverjük őket, hogy egyenletes masszát kapjuk. Majd a másik felét is belekeverjük.
  4. Egy kb. 20 cm-es tortaformát kivajazunk, kilisztezünk és beleöntjük a tésztát. 170 fokra előmelegített sütőben sütjük, kb. 30 - 35 percig. (Tűpróbával ellenőrizzük!)
  5. Miután elkészült hagyjuk rövid ideig a formában hűlni, majd kifordítjuk belőle. A mascarponét kikeverjük a cukorral, és 5 dkg-ot félreteszünk belőle.
  6. Az epreket vékony szeletekre vágjuk.A tortát kettévágjuk, és az alsó részét megkenjük a lekvárral, erre kenjük a mascarponét, majd rátesszük az eperszeleteket is.
  7. A kivett 5 dkg mascarponét a torta tetejére kenjük, és néhány szem eperrel díszítjük.


Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Tiramisus palacsintatorta
Recept
Bonyolult

Tiramisus palacsintatorta

60 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Baloghné Kele Judith szerző profilképe

Baloghné Kele Judith

|

2024.08.31.

Epres töltött kókuszkocka
Recept
Bonyolult

Epres töltött kókuszkocka

45 perc
|
15 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.06.14.

Epres-tejfölös pite
Recept
Rafinált

Epres-tejfölös pite

100 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.06.10.

Joghurtos eperkrémleves villámgyorsan
Recept
Egyszerű

Joghurtos eperkrémleves villámgyorsan

15 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.06.09.

Epres muffin egyszerűen
Recept
Egyszerű

Epres muffin egyszerűen

45 perc
|
12 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.06.08.

Epres-pudingos piskóta
Recept
Egyszerű

Epres-pudingos piskóta

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.06.02.

Eperhabtorta
Recept
Rafinált

Eperhabtorta

65 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2024.05.18.

Vadvirágos-tejszínhabos eper
Recept
Egyszerű

Vadvirágos-tejszínhabos eper

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.05.14.

Hasonló receptek

Epres-mascarponés-vaníliás krémes recept
Recept
Bonyolult

Epres-mascarponés-vaníliás krémes

75 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Malmos Szilvia szerző profilképe

Malmos Szilvia

|

2022.05.30.

Tízperces gyümölcsös túrógombóc  recept
Recept
Egyszerű

Tízperces gyümölcsös túrógombóc

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2021.05.29.

Mascarponés-epres szelet recept
Recept
Bonyolult

Mascarponés-epres szelet

60 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2019.06.16.

Amerikai sajttorta eperrel recept
Recept
Bonyolult

Amerikai sajttorta eperrel

120 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2019.06.14.

Epermisu pohárdesszert recept
Recept
Egyszerű

Epermisu pohárdesszert

60 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2019.05.28.

Epres-mascarponés torta recept
Recept
Mester

Epres-mascarponés torta

90 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Felcsiki Tünde szerző profilképe

Felcsiki Tünde

|

2018.06.03.

Friss receptek

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

18 órája

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Répatorta-tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.