Mandulakéregben sült pulyka recept
recept
Mester

Mandulakéregben sült pulyka

120 perc
0 adag
Megfizethető
5
2010. 12. 19.

Elkészítés

Elkészítés: Lássunk neki először a mandulakéregnek. Mindennapi kenyerünket apróra kockázzuk, a tejben elkeverjük a tojásokat, enyhén megsózzuk, és leöntjük vele a kenyérkockákat.

Hagymáinkból egyet finomra vágunk, kedves kis serpenyőnkben a vajon megdinszteljük, majd hozzákeverjük a felaprózott barackot, a mandulát, majoránnával ízesítjük, majd ha kihűlt, a tejbe áztatott kenyérhez keverjük.

Jöjjön a hús: egy szép nagy serpenyőben forró olajon, erős tűzön mindkét oldalát kapassuk meg, majd keressük elő fedeles, ovális sütőedényünket, tegyük bele mellünket, sózzuk, borsozzuk, öntsük fel a pecsenyelével, a borral és a húslevessel, valamint dobjuk mellé a négybe vágott 2 fej vöröshagymát, a nagyobb darabokra szelt pórét és sárgarépát, valamint a fokhagymát.

Fedjük le, és 200 fokos sütőben pároljuk puhára. Ez egy jó óránkba telik, addig nyugodtan igyunk valamit a nagy munkára, majd keverintsünk még egyet-kettőt a kéreg alapanyagán, majd vegyük ki húsunkat a sütőből, és profi kőműveseket megszégyenítő módon simítsuk rá a réteget, mintegy 3 cm vastagon. Toljuk vissza sütőnkbe, már fedetlenül, és jó fél óra alatt süssük szép pirosra.

Egy kis pihentetés után emeljük ki a pecsenyeléből, szeleteljük fel, és burgonyapürével körítve adjuk fel az asztalra. A pecsenyelét és egy szép kéknyelűt külön kínáljunk hozzá.

Megjegyzés
A receptet Dzsafi küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Tortilla
Recept
Egyszerű

Tortilla

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Waldorf-saláta
Recept
Egyszerű

Waldorf-saláta

15 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Strandos lángos
Recept
Rafinált

Strandos lángos

100 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kakaós gofri fűszeres meggyel
Recept
Egyszerű

Kakaós gofri fűszeres meggyel

65 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Spenótos-sonkás papucs
Recept
Rafinált

Spenótos-sonkás papucs

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fantasztikus szelet
Recept
Mester

Fantasztikus szelet

100 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Tortilla recept
Recept
Egyszerű

Tortilla

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Waldorf-saláta recept
Recept
Egyszerű

Waldorf-saláta

15 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Strandos lángos recept
Recept
Rafinált

Strandos lángos

100 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kakaós gofri fűszeres meggyel recept
Recept
Egyszerű

Kakaós gofri fűszeres meggyel

65 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Spenótos-sonkás papucs recept
Recept
Rafinált

Spenótos-sonkás papucs

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fantasztikus szelet recept
Recept
Mester

Fantasztikus szelet

100 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.