Málnás tejberizstorta recept
recept
Mester

Málnás tejberizstorta

120 perc
6 adag
Költséges
2022. 06. 17.

Elkészítés

  1. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket egy nagy tában kemény habbá verjük egy csipet sóval. Hozzáforgatjuk a kristálycukrot, majd a tojássárgájákat és a vaníliaaromát is. Elvegyítjük a lisztet meg a sütőport, és a tojásos masszához forgatjuk ezt is. Kivajazott, kilisztezett 18 cm-es kapcsos tortaformába simítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy elkészült-e. Végül hagyjuk kihűlni.
  2. A töltelékhez a zselatinlapokat beáztatjuk egy kevés hideg vízbe. Felforraljuk a tejet a kétféle cukorral, a vajjal és a citromhéjjal. Hozzáadjuk a rizst, és gyakran kevergetve, kis lángon főzzük, amíg a rizs megpuhul. Ha szükséges, még egy kis tejet vagy vizet adhatunk hozzá. Ha a rizs puha, sűrűre főzzük. Hozzáadjuk a megpuhult és ki- nyomkodott zselatint, majd addig keverjük, míg feloldódik. Ezután további 2-3 percig főzzük.
  3. Ha elkészültünk, levesszük a tűzről, és hagyjuk teljesen kihűlni. A tejberizsbe forgatjuk a kemény habbá felvert tejszínt. Végül a krémet a kihűlt piskótára simítjuk, aztán betesszük a hűtőbe legalább 4 órára. Tálaljuk málnával díszítve.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Répatorta cupcake grillázzsal
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Csokikrémes choux
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Répatorta-tiramisu
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.08.

Húsvéti sütinyalóka
Recept
Rafinált

Húsvéti sütinyalóka

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.06.

Hasonló receptek

A klasszikus Kata szelet recept
Recept
Rafinált

A klasszikus Kata szelet

120 perc
|
10 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.05.

Eszterházy-torta recept
Recept
Mester

Eszterházy-torta

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.01.31.

Preckedli, a sváb omlós linzer recept
Recept
Egyszerű

Preckedli, a sváb omlós linzer

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.01.04.

Almás krémes recept
Recept
Rafinált

Almás krémes

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.11.03.

Esterházy torta VII. recept
Recept
Mester

Esterházy torta VII.

75 perc
|
0 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2024.09.20.

Körtés kekszes süti recept
Recept
Egyszerű

Körtés kekszes süti

45 perc
|
0 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.08.23.

Friss receptek

Bagel recept
Recept
Rafinált

Bagel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

19 órája

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.