Malacsült forró lencsesalátával recept
recept
Bonyolult
Mustár

Malacsült forró lencsesalátával

0 perc
0 adag
Megfizethető
2021. 12. 29.

Elkészítés

  1. Amalacsülthözmegtisztítjuk a karajt, majd rács alakban bevagdossuk a bőrös felét. A húsos részét bedörzsöljük egy kevés sóval, továbbá az őrölt majoránnával. A meghámozott fokhagymát csíkokra vágjuk, és megtűzdeljük vele a húst, majd lefedve 24 órára a hűtőbe tesszük.
  2. Másnap elrendezünk a tepsiben 1 fej meghámozott, felszeletelt vöröshagymát, rárakjuk a karajt, és melléöntünk egy kevés vizet, majd 160 fokon 60 percig sütjük, és közben közben sörbe mártott füstölt szalonnával kenegetjük. Akkor jó, ha a hús megpuhul, a bőre pedig szép piros, ropogós lesz.
  3. Aforró lencsesalátához az átöblített lencsét egy lábasba tesszük, és felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, megsózzuk, beledobjuk a megmaradt, meghámozott, hagymát, továbbá a babérleveleket, és közepes lángon puhára főzzük.
  4. Száraz serpenyőben ropogósra sütjük a felcsíkozott húsos szalonnát, majd hozzáadjuk a megtisztított, felkarikázott pórét, és megfonnyasztjuk.
  5. A lencséből eltávolítjuka hagymát, a babérlevelekkel együtt, azután leszűrjük, és összeforgatjuk a szalonnás póréval, a kimagozott, felcsíkozott paprikával, valamint a finomra vágott snidlinggel.
  6. A salátát beízesítjük a mustárral a mézzel, az ecettel és néhány evőkanál pecsenyelével. Ezzel tálaljuk a felszeletelt húst.
  7. Héjában sült burgonya illik hozzá, amit némi tejföllel meglocsolva, petrezselyemlevelekkel díszítve kínálhatunk.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Mustáros-füstölt húsos lencsesaláta
Recept
Egyszerű

Mustáros-füstölt húsos lencsesaláta

70 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Szilveszteri vöröslencse-saláta
Recept
Rafinált

Szilveszteri vöröslencse-saláta

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lencsefőzelék 20 perc alatt
Recept
Egyszerű

Lencsefőzelék 20 perc alatt

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szilveszteri malacsült
Recept
Egyszerű

Szilveszteri malacsült

210 perc
|
8 adag
|
Költséges
Virslis lencsesaláta
Recept
Egyszerű

Virslis lencsesaláta

35 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kuruc pecsenye
Recept
Egyszerű

Kuruc pecsenye

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Rukkolás lencsesaláta sült virslivel recept
Recept
Egyszerű

Rukkolás lencsesaláta sült virslivel

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Narancsos csirke lencsesalátával  recept
Recept
Mester

Narancsos csirke lencsesalátával

45 perc
|
4 adag
|
Költséges

Friss receptek

Ropogós csirkecomb sült répával recept
Recept
Egyszerű

Ropogós csirkecomb sült répával

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Japán csokis-kókuszos fánk recept
Recept
Bonyolult

Japán csokis-kókuszos fánk

45 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Eredeti churros recept
Recept
Rafinált

Eredeti churros

50 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Juhtúrós csusza recept
Recept
Egyszerű

Juhtúrós csusza

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Amerikai csokis keksz (Chocolate chip cookie) recept
Recept
Egyszerű

Amerikai csokis keksz (Chocolate chip cookie)

30 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Aranytej recept
Recept
Egyszerű

Aranytej

15 perc
|
1 adag
|
Olcsó

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.