Magyaros palacsinta-lasagne recept
recept
Mester

Magyaros palacsinta-lasagne

75 perc
0 adag
Megfizethető
2014. 03. 06.

Elkészítés

Elkészítés: A töltelékhez az apróra vágott vöröshagymát forró olajon megdinszteljük. Beletesszük az aprított fokhagymát, majd a kisebb kockákra vágott vagy ledarált húst. Ha a hús megpirult, hozzáadjuk a széttépkedett kolbászhúst, majd tovább pároljuk fedő alatt. Ha a levét elfőtte, 1-2 dl vízzel pótoljuk. Megfőzzük kb. 15-20 perc alatt.

Ha kész, aprítógépben kicsit ledaráljuk az egészet. Ha darált hússal készítjük, akkor nem muszáj ez a művelet, de picit azt is megdarálhatjuk, hogy simább, homogénebb legyen, a végeredmény szebb lesz.

Lereszeljük a sajtot, a palacsintatésztát kikeverjük. A palacsintákat nagyra sütjük, mert később a tepsiben palacsintánként fogjuk rétegezni. A palacsintákat vastagabbra süssük a szokásosnál és ennél a receptnél egyáltalán nem baj, ha a hő hatására megbarnul ill. pöttyök jelennek meg rajta. Ez a mennyiség 6 lapra elég egy kis méretű tepsiben.

Ahogy sütjük, úgy rétegezzük a tepsiben: 1 réteg palacsinta, rá egy adag töltelék elsimítva. A töltelékre szórhatunk még plusz sajtot, így még finomabb. A legfelső palacsintát megkenjük tejföllel, majd megszórjuk kis petrezselyemmel és a sajttal.

Betoljuk a forró sütőbe, és összesütjük fél óra alatt. Hasábburgonyával tálaljuk.

Megjegyzés
Vigyázat! Nagyon laktató és nagyon isteni!!! Ez az adag egy kis tepsihez van megadva. A nagyhoz arányosan növeljük. A receptet és a fotót Hanettkababy küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Sült tojásos tészta
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.17.

Medvehagymás kenyér
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Almás muffin (cukormentes)
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Friss receptek

Sült tojásos tészta recept
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.17.

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Pásztorpite recept
Recept
Rafinált

Pásztorpite

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.02.26.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.