Magyaros csülökpörkölt bográcsban  recept
recept
Mester

Magyaros csülökpörkölt bográcsban

120 perc
8 adag
Megfizethető
5
2015. 09. 14.

Elkészítés

  1. A csülköt kicsontozzuk (egyszerűbb, ha a hentesnél eleve kicsontozva kérjük). A húst bőröstül nagyobb kockákra vágjuk, a combot szintén hasonló méretűre kockázzuk fel.
  2. Némi zsíron pirítsuk zsírjára a kockára vágott szalonnát, majd hozzáadjuk a szintén felkockázott vöröshagymát és üvegesre pirítjuk. Ezután jöhet hozzá a hús. Pirítsuk pár percig, ha már kezd fehéredni, akkor a tűzről félrehúzva az őrölt fűszerpaprikával megszórjuk, ügyelve, hogy ne égjen meg.
  3. Annyi vízzel felöntjük, hogy csak félig lepje el. Ezután mehet mellé az apróra vágott paprika és paradicsom is. Ízesítjük sóval, borssal, őrölt köménnyel, aki szereti, ízlés szerint csípős paprikakrémet is adhat hozzá.
  4. Bográcsban főzve ügyeljünk arra, hogy gyakran keverjük meg a pörköltet, nehogy leégjen, odakozmáljon! A zúzott fokhagymát is hozzáadjuk és már tényleg csak annyi a dolgunk, hogy türelmesen kivárjuk, ameddig a hús megpuhul (kb. másfél óra).
  5. Főtt burgonyát és uborkasalátát kínáljunk hozzá. Friss kenyér is nagyon illik mellé.

Megjegyzés
Egy finom magyaros bogrács étel, amit persze a konyhában is elkészíthetünk. Egy igazi nehézsúlyú fogás, nem diétához való. A receptet és a fotókat Sylvia Gasztro Angyal küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Csülökpörkölt - Erdei Zsolt receptje
Recept
Egyszerű

Csülökpörkölt - Erdei Zsolt receptje

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.10.18.

Klasszikus csülök pékné módra
Recept
Mester

Klasszikus csülök pékné módra

180 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.25.

Paprikás krumpli bográcsban
Recept
Egyszerű

Paprikás krumpli bográcsban

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.08.10.

Sült csülök Pékné módra
Recept
Bonyolult

Sült csülök Pékné módra

120 perc
|
4 adag
|
Költséges
CSEH JÁNOS szerző profilképe

CSEH JÁNOS

|

2023.10.24.

Csülkös babragu
Recept
Bonyolult

Csülkös babragu

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Ádám konyhája szerző profilképe

Ádám konyhája

|

2018.11.25.

Bográcsos pincepörkölt
Recept
Bonyolult

Bográcsos pincepörkölt

120 perc
|
10 adag
|
Megfizethető
Pataky Krisztina szerző profilképe

Pataky Krisztina

|

2016.09.03.

Bakonyi betyárleves bográcsban
Recept
Egyszerű

Bakonyi betyárleves bográcsban

120 perc
|
10 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2016.08.28.

Hasonló receptek

Friss receptek

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Répatorta-tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.