Litván töltött krumpli gombamártással  recept
recept
Mester

Litván töltött krumpli gombamártással

75 perc
4 adag
Átlagos
5
2009. 09. 27.

Elkészítés

Elkészítés: A krumplit apró lyukú reszelőn lereszeljük, majd picit állni hagyjuk, végül kinyomkodjuk a levét. Sózzuk, borsozzuk, és egy egész tojást hozzáadunk, jól összekeverjük. A darált húst apróra vágott hagymával, sóval, ételízesítővel és őrölt borssal jól összegyúrjuk, majd gombócokat formázunk. Egy serpenyőbe pici olajat öntünk, majd a forró olajba a krumpliból halmokat teszünk, kicsit lelapogatjuk, mindegyik tetejére egy húsgombócot teszünk, és befedjükkrumplival. Pár percig sütjük, majd óvatosan átfordítjuk, és így is sütjük egy kicsit. Végül sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és közepes lángon 35 perc alatt szép pirosra sütjük.

A mártáshoz a hagymát apróra vágjuk, a gombát felszeleteljük. Egy serpenyőbe olajat öntünk, majd elkezdjük párolni a hagymát, hozzáadjuk a gombát is. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, őrölt borssal, készre pároljuk. Ha már elfőtte a levét, hozzáadjuk a tejfölt, és jól összeforraljuk (tejföl helyett tejszínt is lehet adni hozzá). A kisült töltött krumplit ezzel a gombás mártással tálaljuk.

Megjegyzés
A receptet és a fotót Kgizike küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Menzás piskótakocka csokiöntettel
Recept
Egyszerű

Menzás piskótakocka csokiöntettel

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Sült libacomb
Recept
Rafinált

Sült libacomb

195 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jus
Recept
Egyszerű

Jus

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Vaníliasodó pudingból
Recept
Egyszerű

Vaníliasodó pudingból

15 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Csirkés taco
Recept
Egyszerű

Csirkés taco

40 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Csülkös-káposztás bableves
Recept
Egyszerű

Csülkös-káposztás bableves

145 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Fejtettbab-leves recept
Recept
Bonyolult

Fejtettbab-leves

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Töltött paprika, ahogy Gáspár Bea készíti recept
Recept
Bonyolult

Töltött paprika, ahogy Gáspár Bea készíti

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gombakrémleves egyszerűen recept
Recept
Egyszerű

Gombakrémleves egyszerűen

30 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Húsleves cérnametélttel  recept
Recept
Egyszerű

Húsleves cérnametélttel

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Menzás piskótakocka csokiöntettel recept
Recept
Egyszerű

Menzás piskótakocka csokiöntettel

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Sült libacomb recept
Recept
Rafinált

Sült libacomb

195 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jus recept
Recept
Egyszerű

Jus

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Vaníliasodó pudingból recept
Recept
Egyszerű

Vaníliasodó pudingból

15 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Csirkés taco recept
Recept
Egyszerű

Csirkés taco

40 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Csülkös-káposztás bableves  recept
Recept
Egyszerű

Csülkös-káposztás bableves

145 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.