Lencseleves kapros krumpligombóccal recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojás

Lencseleves kapros krumpligombóccal

90 perc
4 adag
Megfizethető
2022. 10. 25.

Elkészítés

  1. A lencsét átválogatjuk, majd alaposan megmossuk. A füstölt kolbászt és a debrecenit felkarikázzuk. A krumplit megpucoljuk, majd kisebb kockára vágjuk. A vöröshagymát és a fokhagymát szintén megpucoljuk, majd a vöröshagymát apróra vágjuk. A lencsét egy edénybe tesszük, felöntjük vízzel, hozzáadjuk a babérlevelet, és megszórjuk egy kevés sóval. Ezután felforraljuk, majd kisebbre vesszük a lángot, és lassan főzzük tovább.
  2. Az olajat felhevítjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a felkarikázott kolbászt, és pár perc alatt szép pirosra sütjük, majd kiszedjük a zsiradékból. A visszamaradt zsiradékot megszórjuk a liszttel, és pár pillanatig pirítjuk, majd levesszük a tűzről, hozzáadjuk a összezúzott fokhagymát, és alaposan összekeverjük. Ezután pár percig hűlni hagyjuk, majd felöntjük egy pohár hideg vízzel, és csomómentesre keverjük.
  3. A vízzel felengedett rántást a lencséhez öntjük, beletesszük az előzőleg elősütött kolbászkarikákat, és beletesszük az apróra vágott krumplit is. Ezután addig főzzük a levest, még a lencse és a krumpli is megpuhul. (Arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük a lencsét!)
  4. A gombóchoz a krumplit megpucoljuk, majd apró kockákra vágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Amikor megfőtt, leszűrjük, és még melegen átnyomjuk a krumplinyomón, majd teljesen kihűtjük.
  5. Amikor a krumpli kihűlt, megszórjuk egy pici sóval, majd hozzáadjuk a listnek több mint a felét, az apróra vágott kaprot, az egész tojást, majd összegyúrjuk. Gyúrás közben, apránként hozzáadunk annyi lisztet, hogy egy könnyen formázható masszát kapjunk. (Ne legyen se túl lágy, se pedig túl kemény.)
  6. Ezután nedves kézzel kisebb gombócokat formázunk, majd enyhén sós vízben, pár perc alatt készre főzzük. Amikor feljönnek a gombócok a víz tetejére, még 3-4 percig főzzük, majd kiszedjük a vízből, lecsepegtetjük, és tálalásig melegen tartjuk.
Megjegyzés
Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd helyezzünk bele pár darab gombócot, és úgy kínáljuk.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Sonkalében főtt borsóleves
Recept
Egyszerű

Sonkalében főtt borsóleves

45 perc
|
5 adag
|
Átlagos
Gluténmentes sajtos-kolbászos muffin
Recept
Egyszerű

Gluténmentes sajtos-kolbászos muffin

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kapros-joghurtos uborkasaláta
Recept
Egyszerű

Kapros-joghurtos uborkasaláta

10 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Tökéletes piskóta
Recept
Egyszerű

Tökéletes piskóta

60 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Ropogós gofri
Recept
Egyszerű

Ropogós gofri

35 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Eredeti pho leves
Recept
Bonyolult

Eredeti pho leves

480 perc
|
4 adag

Hasonló receptek

Frankfurti leves egyszerűen recept
Recept
Egyszerű

Frankfurti leves egyszerűen

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kapros karalábéleves csirkével  recept
Recept
Egyszerű

Kapros karalábéleves csirkével

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kapros kondásleves  recept
Recept
Egyszerű

Kapros kondásleves

125 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fokhagymakrémleves pirított kenyérkockákkal recept
Recept
Egyszerű

Fokhagymakrémleves pirított kenyérkockákkal

35 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Gulyásleves csipetkével recept
Recept
Bonyolult

Gulyásleves csipetkével

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Krémes karfiolleves recept
Recept
Bonyolult

Krémes karfiolleves

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Cubano szendvics recept
Recept
Bonyolult

Cubano szendvics

170 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Gomba gyros recept
Recept
Egyszerű

Gomba gyros

15 perc
|
2 adag
|
Olcsó
Körtés-kéksajtos quiche vadzöldségekkel  recept
Recept
Rafinált

Körtés-kéksajtos quiche vadzöldségekkel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve  recept
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal recept
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Répatorta ízű macaron recept
Recept
Mester

Répatorta ízű macaron

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.