Lassan sült bőrös-csontos császár, sütőtökös-almás kelbimbóval  recept
recept
Mester

Lassan sült bőrös-csontos császár, sütőtökös-almás kelbimbóval

75 perc
6 adag
Költséges
2016. 11. 26.

Elkészítés

  1. A hús bőrét átlósan bevágjuk, úgy, hogy a húsba ne érjena kés. A bőrén kívül az egészet bedörzsöljük sóval, borssal és az átnyomott fokhagymával. A rozmaring leveleit rácsipegetjük, mehet a bőrére is. Tepsibe fektetjük, aláöntünk 2 dl vizet, majd 2,5-3 órára 160 fokos sütőbe toljuk.
  2. A körethez a sütőtököt meghámozzuk, kétcentisre kockázzuk, a kelbimbókat a torzsánál kettévágjuk (ha nagyok). Egy tepsibe szilikonos sütőlapot terítünk, beleszórjuk a zöldségeket, rájuk locsolunk 2 ek olívaolajat, megsózzuk, megborsozzuk, kezünkkel átforgatjuk. A hús fölé toljuk a sütőbe, amíg megsülnek. (Nem kell teljesen puhára, maradjon harapható.)
  3. A diót egy száraz serpenyőben illatosra pirítjuk, majd félretesszük. A hagymákat szintén kétcentisre daraboljuk, ugyanebben a serpenyőben 2 ek olívaolajon megfuttatjuk, kiszedjük, félretesszük. A kenyeret is felkockázzuk, és szintén a serpenyőben ropogósra sütjük.
  4. Minden eddigi köretnek valót, a kicsumázott, ugyanakkorára vágott almát, az aszalt gyümölcsöt és a felaprított fűszernövényeket egy tálba szórjuk, és ráöntjük az alaplét. Kezünkkel összeforgatjuk addig, amíg a kenyerek az összes levest beszívják.
  5. Visszatesszük a tepsibe, ha a hús kész, a köretet 200 fokon gyorsan átsütjük, amíg a zöldségek, az alma és a kenyér barnulni kezdenek. Szép nagy tálon kínáljuk, a tetejére ültetjük az omlós császárhúst.
Megjegyzés
Ez az étel tavaly télen lett nagy kedvenc, ünnepi ételnek is tökéletes. Nem kell lefedni, elég, ha az alatta összegyűlt szafttal locsolgatjuk, így a végére a bőr finom ropogós lesz, a hús pedig vajpuha. Akinek légkeveréses, az fedje le, időnként ellenőrizze. Ha a csont mellé szúrunk egy kést és az könnyen beleszalad, akkor megsült, kevesebb idő kell neki, mint a hagyományos sütőben. Le kell venni a fóliát, 200 fokon megpirítani a tetejét és kész is.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Eszterházy-torta
Recept
Mester

Eszterházy-torta

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Őszibarackos-áfonyás cobbler
Recept
Rafinált

Őszibarackos-áfonyás cobbler

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Spenótfőzelék retekkel
Recept
Egyszerű

Spenótfőzelék retekkel

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Málnás-áfonyás torta
Recept
Mester

Málnás-áfonyás torta

90 perc
|
8 adag
|
Költséges
Áfonyás-túrós felhőkenyér
Recept
Egyszerű

Áfonyás-túrós felhőkenyér

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Székely tészta
Recept
Rafinált

Székely tészta

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Sertésszűz grillezett zöldségekkel recept
Recept
Bonyolult

Sertésszűz grillezett zöldségekkel

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Friss kevert saláta házi fokhagymás krutonnal recept
Recept
Egyszerű

Friss kevert saláta házi fokhagymás krutonnal

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Posírozott lazacfilé salátával recept
Recept
Mester

Posírozott lazacfilé salátával

45 perc
|
4 adag
|
Költséges
Villámgyors paradicsomszósz  recept
Recept
Egyszerű

Villámgyors paradicsomszósz

20 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Spenótos-sajtos batyu recept
Recept
Egyszerű

Spenótos-sajtos batyu

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Rozmaringos csirkecomb recept
Recept
Egyszerű

Rozmaringos csirkecomb

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Vadas mártás szarvascombbal recept
Recept
Rafinált

Vadas mártás szarvascombbal

255 perc
|
4 adag
|
Költséges
Parmezános sült csirkeszárny zöldségkörettel recept
Recept
Egyszerű

Parmezános sült csirkeszárny zöldségkörettel

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Olasz sütőben sült fánk (Ciambelle al forno) recept
Recept
Rafinált

Olasz sütőben sült fánk (Ciambelle al forno)

260 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Zöldborsós, póréhagymás csirkeragu recept
Recept
Egyszerű

Zöldborsós, póréhagymás csirkeragu

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Koreai csavart fánk recept
Recept
Rafinált

Koreai csavart fánk

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.