Krémes recept
recept
Mester

Krémes

0 perc
0 adag
Megfizethető
4.2
2003. 10. 30.

Elkészítés

Elkészítés: A tésztához valókból piskótatésztát készítünk. Egy magasabb szélű sütőtepsiben kisütjük. Ha kihűlt, kettévágjuk. A krémhez a pudingport 20 dkg cukorral és 2 dl hideg vízzel elkeverjük, és 15 percig állni hagyjuk. Közben egy 5 literes edényben 8 dl vizet forralunk és beleöntjük a pudingos masszát. Jó sűrűre főzzük. A 8 tojás fehérjét 10 dkg cukorral felverjük, beleöntjük a pudingos krémbe, és óvatosan elkeverve még egy kicsit főzzük. Hideg vízben időnként megkavarva langyosra hűtjük. A tepsit kibéleljük alufóliával, így rakjuk bele az egyik piskótalapot, rátesszük a krémet, és a tetejére már felkockázva tesszük a piskótát, hogy a szelet nagyságok már elkészítve legyenek, így könnyebb szeletelni. Hűtőben hagyjuk kihűlni.
Azért a tepsiben kell elkészíteni, hogy így egyenletesen formás lesz a krémesünk a szélén is, az alufóliával pedig könnyen kiemelhetjük belőle, ha már kihűlt. Tálaláskor a tetejét megszórjuk porcukorral.

Megjegyzés
Bonyolultnak tűnik, de egyszerűen nem lehet elrontani. Olyan lesz, mint a bolti krémes, csak piskóta lappal. Nagyon finom! A receptet Edit küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

4.2 / 5

5 értékelés

Ajánljuk még

Citromos-ricottás palacsintatorony
Recept
Egyszerű

Citromos-ricottás palacsintatorony

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel
Recept
Egyszerű

Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel

40 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tavaszi sárgarépa-krémleves
Recept
Egyszerű

Tavaszi sárgarépa-krémleves

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mrs. Lipton meggyes lepénye
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Egyben sült oldalas
Recept
Rafinált

Egyben sült oldalas

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sushi rizs
Recept
Rafinált

Sushi rizs

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel recept
Recept
Egyszerű

Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel

40 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mrs. Lipton meggyes lepénye recept
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve  recept
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Rózsapalacsinta recept
Recept
Bonyolult

Rózsapalacsinta

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Citromos-ricottás palacsintatorony recept
Recept
Egyszerű

Citromos-ricottás palacsintatorony

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel recept
Recept
Egyszerű

Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel

40 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tavaszi sárgarépa-krémleves recept
Recept
Egyszerű

Tavaszi sárgarépa-krémleves

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mrs. Lipton meggyes lepénye recept
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Egyben sült oldalas recept
Recept
Rafinált

Egyben sült oldalas

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sushi rizs recept
Recept
Rafinált

Sushi rizs

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.