Köles smarni (császármorzsa) birsalmakompóttal recept
recept
Egyszerű

Köles smarni (császármorzsa) birsalmakompóttal

45 perc
4 adag
Átlagos
2020. 02. 10.

Elkészítés

  1. A smarnihoz a kölest alaposan átmossuk, lecsepegtetjük. A tejet a sóval, a kölessel és a vaníliával óvatosan felforraljuk, majd fedő alatt lassú tűzön 15 percig főzzük. Ezután – a tűzről lehúzva – hozzáadjuk a 3 dkg vajat, a mézet, reszelt gyömbért és a cukrot. Elkeverjük és fedő alatt a forró lábasban hagyjuk puhulni további 10 percig, míg a köles az összes tejet magába nem szívja.
  2. Ezután hozzákeverjük a tojások sárgáját, majd óvatosan beleforgatjuk a tojások kemény habbá vert fehérjéjét is.
  3. Felforrósított serpenyőben, 5-5 gramm olvasztott vajon két részletben közepes lángon sütjük ki a lepényeket. Amikor a tészta összeáll, el lehet kezdeni szétszedni, kevergetni, míg morzsás állagú nem lesz.
  4. A kompóthoz a birsalmát meghámozzuk, kimagozzuk (a magokat megtartjuk, nem dobjuk ki), húsát kisebb kockákra vágjuk.
  5. Egy kisebb lábasban 3 dl vizet forraljunk fel a birsalma héjával, magházával, a cukorral együtt. Miután felére beforraltuk, adjuk hozzá a fahéjat, a vaníliát és a birsalmakockákat. Alacsony hőfokon főzzük kompótállagúra, vigyázva, hogy a birsalma csak épp megpuhuljon.
Megjegyzés
"A császármorzsa eredetére két köznépi legendát ismerünk, az egyik szerint Erzsébet magyar királyné, azaz Sisi udvari szakácsa készítette először a császári pár számára, a másik szerint magának Ferenc Józsefnek a találmánya. Ugyan eredeti nevét – Kaiserschmarrn – császármorzsa, valóban a császár után kapta, mi azonban gluténmentes kölessel emlékezünk meg az eredeti ízekről." Recept/Fotó: Vida József - Segal Viktor: Sercegés és erdőzúgás erdei gasztrokalandkönyv.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Császármorzsa eperlekvárral
Recept
Bonyolult

Császármorzsa eperlekvárral

45 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.01.16.

Birsalmakompót tartósítószer-mentesen
Recept
Egyszerű

Birsalmakompót tartósítószer-mentesen

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.22.

Gombapaprikás kölessel
Recept
Egyszerű

Gombapaprikás kölessel

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.05.22.

Császármorzsa (smarni)
Recept
Egyszerű

Császármorzsa (smarni)

30 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.04.03.

Császármorzsa grízzel
Recept
Egyszerű

Császármorzsa grízzel

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2023.07.01.

Császármorzsa
Recept
Egyszerű

Császármorzsa

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Vass Lászlóné szerző profilképe

Vass Lászlóné

|

2023.04.16.

Hasonló receptek

Friss receptek

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

8 órája

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.