Kolbászos-szalonnás tepsis krumpli recept
recept
Bonyolult

Kolbászos-szalonnás tepsis krumpli

60 perc
0 adag
Megfizethető
2015. 03. 29.

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük.

Amíg ez fő, addig egy tepsibe olajat öntünk, ebbe terítjük bele a szalonnát, amit előzőleg kakastaréjként bevagdosunk. Megszórjuk az apróra vágott fokhagymával, ennek a mennyisége ízlés szerinti lehet, én személyenként 2-3 gerezdet használtam és 2-3 mokkáskanál majorannával fűszereztem. Persze lehet ezen fűszereket mással is dúsítani, pl. bors, köménymag vagy egyéb fűszer ízlés szerint.

A burgonyát héjától megtisztítjuk, felkarikázzuk, és egyenletesen ráterítjük a fűszerezett szalonnára. A burgonyát is fűszerezzük, só, bors, hagymakarika stb. A tetejére rakjuk rá a karikára vágott füstölt kolbászt, ami lehetőleg száraz és házi legyen. Az egészet meglocsolhatjuk pár kanál olajjal.

Betesszük a sütőbe, aranysárgára sütjük, ez a burgonyán látszik majd legjobban.

Közben főzzük meg a tojásokat, majd a végén tálaláskor karikázzuk rá a tepsi tartalmára.

Jó étvágyat!

Megjegyzés
A fent megadott anyagok mennyisége csak tájékoztató jellegű, lehet több vagy kevesebb, kinek-kinek az ízlése szerint. A receptet és a fotót Balazsjoska küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Svéd almás csiga
Recept
Rafinált

Svéd almás csiga

50 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Sertéstokány füstölt szalonnával
Recept
Egyszerű

Sertéstokány füstölt szalonnával

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fahéjas kelt tészta air fryerben
Recept
Rafinált

Fahéjas kelt tészta air fryerben

105 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Diós-almás gyümölcskenyér
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pillekönnyű szalagos fánk
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csülkös bableves fejtett babból
Recept
Egyszerű

Csülkös bableves fejtett babból

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Sertéstokány füstölt szalonnával recept
Recept
Egyszerű

Sertéstokány füstölt szalonnával

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Resztelt máj recept
Recept
Egyszerű

Resztelt máj

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tárcsán sült sertéstarja recept
Recept
Rafinált

Tárcsán sült sertéstarja

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Vajbabos sertésragu recept
Recept
Rafinált

Vajbabos sertésragu

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kolbászos-tojásos lecsó recept
Recept
Egyszerű

Kolbászos-tojásos lecsó

30 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Sonkás-sajtos rakott krumpli recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-sajtos rakott krumpli

85 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Svéd almás csiga  recept
Recept
Rafinált

Svéd almás csiga

50 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Sertéstokány füstölt szalonnával recept
Recept
Egyszerű

Sertéstokány füstölt szalonnával

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fahéjas kelt tészta air fryerben recept
Recept
Rafinált

Fahéjas kelt tészta air fryerben

105 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Diós-almás gyümölcskenyér recept
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pillekönnyű szalagos fánk recept
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Csülkös bableves fejtett babból recept
Recept
Egyszerű

Csülkös bableves fejtett babból

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.