Klasszikus hólabda recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Klasszikus hólabda

60 perc
4 adag
Megfizethető
2017. 12. 23.

Elkészítés

  1. A klasszikus hólabda elkészítéséhez a porcukrot és a vaníliás cukrot keverőtálba tesszük, majd hozzáadjuk az egész tojásokat. Ezután robotgéppel habosra keverjük, hogy legalább háromszorosára nőjön, majd állandó keverés mellett hozzácsorgatunk 3 evőkanál forró vizet, és még 1-2 percig keverjük.
  2. Egy másik tálban összekeverjük a lisztet a sütőporral és a kakaóval, majd hozzászitáljuk a habosra vert cukros tojáshoz. Fakanállal óvatosan összeforgatjuk vigyázva, nehogy összeessen a hab.
  3. Egy 37x33 centis tepsit sütőpapírral kibélelünk, majd ráöntjük a masszát, és egyenletesen elsimítjuk.
  4. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük a tésztát, majd kivesszük a sütőből, és a tepsiben hagyjuk pár percig.
  5. A sütőpapírral együtt átemeljük egy rácsra, és hagyjuk teljesen kihűlni. Egy 5 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szúrunk a tésztából.
  6. A krémhez a vajat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd félretesszük.
  7. A lisztet egy kevés tejjel simára és csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a tojássárgáját és a maradék tejet is. Gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett sűrűre főzzük. Ezután tálba öntjük, és folyamatos kevergetéssel teljesen kihűtjük.
  8. A vajas-cukros keverékhez keverjük apránként a krémet, majd 1-2 órára a hűtőbe tesszük, hogy kissé megdermedjen.
  9. A kókuszreszeléket kiöntjük egy tálcára. Az egyik kiszúrt tésztakorongot megkenjük 1 teáskanál mennyiségű krémmel, majd ráhelyezünk egy másik tésztakorongot. Ezután óvatosan körbeforgatva kívülről is körbekenjük a krémmel. Végül a kókuszreszelékben meghengergetjük, majd tálcára helyezzük. A többi hólabdát is ugyanígy elkészítjük.
  10. A csokimázhoz a csokoládét egy tálba tördeljük, hozzáadjuk a vajat, majd gőzfürdő felett megolvasztjuk. Az elkészült sütemények tetejét bevonjuk a csokimázzal, majd hagyjuk, hogy a csoki megdermedjen rajtuk.

Megjegyzés
Az elkészült hólabdát hagyjuk pár órán át állni, hogy a csokoládé a tetején teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Kókuszos kevert süti
Recept
Egyszerű

Kókuszos kevert süti

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Vadász szelet
Recept
Rafinált

Vadász szelet

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kókusztekercs (sütés nélkül)
Recept
Egyszerű

Kókusztekercs (sütés nélkül)

30 perc
|
10 adag
|
Átlagos
Kókuszos áfonyatorta
Recept
Egyszerű

Kókuszos áfonyatorta

65 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Darázsfészek
Recept
Rafinált

Darázsfészek

120 perc
|
0 adag
|
Megfizethető
Lurpak vajas kijevi csirkemell parmezános burgonyapürével
Recept
Mester

Lurpak vajas kijevi csirkemell parmezános burgonyapürével

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Kozáksapka (hólabda) recept
Recept
Mester

Kozáksapka (hólabda)

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
 Hólabda sütemény recept
Recept
Mester

Hólabda sütemény

45 perc
|
40 adag
|
Költséges
Hólabda torta recept
Recept
Egyszerű

Hólabda torta

70 perc
|
10 adag
|
Megfizethető
Laktózmentes hólabda recept
Recept
Egyszerű

Laktózmentes hólabda

75 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Vaníliasodó pudingból recept
Recept
Egyszerű

Vaníliasodó pudingból

15 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Csirkés taco recept
Recept
Egyszerű

Csirkés taco

40 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Csülkös-káposztás bableves  recept
Recept
Egyszerű

Csülkös-káposztás bableves

145 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Svéd almás csiga  recept
Recept
Rafinált

Svéd almás csiga

50 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Sertéstokány füstölt szalonnával recept
Recept
Egyszerű

Sertéstokány füstölt szalonnával

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fahéjas kelt tészta air fryerben recept
Recept
Rafinált

Fahéjas kelt tészta air fryerben

105 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.