Képviselőfánk VII. recept
recept
Mester

Képviselőfánk VII.

90 perc
4 adag
Megfizethető
5
2012. 10. 03.

Elkészítés

Elkészítés: Az égetett tésztához egy lábosban felforraltam a vizet a vajjal, a sóval és a cukorral, majd beleöntöttem a lisztet, és kanállal addig kevertem, amíg a massza össze nem állt. A tűzrőllehúzott masszához gépi habverővel hozzáadtam egyesével az egész tojásokat, és simára kevertem. A tésztája közepesen lágy, fényes, krémszerű lett.

A tésztát ezután csillagcsöves habzsákba tettem, és diónyi halmokat formáztam (lehet kanállal is) a sütőpapírral kibélelt tepsibe, nem túl közel egymáshoz.

A sütést két ütemben végeztem: forró 180 fokos előmelegített sütőben 15-20 percig sütöttem (nagyságtól függően), és amikor már szépen megemelkedtek, akkor a sütő hőfokát visszavettem 160 fokra, és még kb. 15-20 percig szárítottam résnyire kitámasztottam a sütőajtót.

A krémhez 5 dl tejet 10 dkg cukorral és vaníliás cukorral felforraltam. A pudingport kikevertem a 2 tojássárgájával és 2 dl tejjel. A pudingporos masszával besűrítettem a felforrt tejet, majd levettem a tűzről, és hozzákevertem a maradék cukorral felvert tojásfehérjehabot. Hagytam kicsit kihűlni, majd habzsákba töltöttem.

Felvertem a tejszínhabot és azt is habzsákba tettem.

A fánkok tetejét levágtam az alját megtöltöttem krémmel, arra rányomtam a tejszínhabot, és rátettem a fánkok kalapját is. Porcukorral szórtam meg, de olvasztott karamellel vagy olvasztott csokival is nagyon finom.

Megjegyzés
Ezt a receptet már két alkalommal sikeresen elkészítettem, nekem bevállt. Érdemes belevágni, mert nem egy ördöngősség. A receptet és a fotót Friedlne küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Csirkés taco
Recept
Egyszerű

Csirkés taco

40 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Csülkös-káposztás bableves
Recept
Egyszerű

Csülkös-káposztás bableves

145 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Svéd almás csiga
Recept
Rafinált

Svéd almás csiga

50 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Sertéstokány füstölt szalonnával
Recept
Egyszerű

Sertéstokány füstölt szalonnával

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fahéjas kelt tészta air fryerben
Recept
Rafinált

Fahéjas kelt tészta air fryerben

105 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Diós-almás gyümölcskenyér
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Csirkés taco recept
Recept
Egyszerű

Csirkés taco

40 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Svéd almás csiga  recept
Recept
Rafinált

Svéd almás csiga

50 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Diós-almás gyümölcskenyér recept
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pillekönnyű szalagos fánk recept
Recept
Bonyolult

Pillekönnyű szalagos fánk

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Csirkés taco recept
Recept
Egyszerű

Csirkés taco

40 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Csülkös-káposztás bableves  recept
Recept
Egyszerű

Csülkös-káposztás bableves

145 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Svéd almás csiga  recept
Recept
Rafinált

Svéd almás csiga

50 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Sertéstokány füstölt szalonnával recept
Recept
Egyszerű

Sertéstokány füstölt szalonnával

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fahéjas kelt tészta air fryerben recept
Recept
Rafinált

Fahéjas kelt tészta air fryerben

105 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Diós-almás gyümölcskenyér recept
Recept
Egyszerű

Diós-almás gyümölcskenyér

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.