Karfiolos csirkeragu leves recept
recept
Egyszerű

Karfiolos csirkeragu leves

90 perc
4 adag
Költséges
4
2016. 02. 10.

Elkészítés

  1. A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, majd beletesszük egy fazékba, és egy fél deci olajon megdinszteljük.
  2. Ezután hozzáadjuk a karikra vágott sárga- és fehérrépát, és így dinszteljük még 5-10 percig. Kb 2,5 liter vizet öntünk rá és beletesszük a leveskockákat és 2 babérlevelet. Ízesítjük sóval, borssal és ételízesítővel.
  3. Forrástól számítva kb. 10 perc után a leveshez adjuk a megmosott, megtisztított csirkehúst. Fedő alatt főzzük kb. 10 percig, majd hozzáadjuk a meghámozott, megmosott, kockára vágott burgonyát és egészben a paprikát. Legvégén kerül a levesbe a megmosott, rózsáira szedett karfiol, és így együtt az összes hozzávalóval, lassú tűzön, puhára főzünk mindent.
  4. Ez idő alatt egy serpenyőben, a másik fél deci olajon, 2 gerezd apróra vágott fokhagymából és lisztből zsemleszínű rántást készítünk: először megpirítjuk a fokhagymát, majd a lisztet és kevés vízzel felengedjük. A tejfölt a tejjel simára keverjük, és hozzáadjuk a rántáshoz, majd ismét jól elkeverjük. Beleöntjük a levesbe és pár perc alatt összefőzzük az egészet. Tálalásnál apróra vágott petrezselyemmel díszítjük, és aki szereti annak, még csípős paprikát kínálunk mellé.


Megjegyzés
Ez egy ízletes, "romás" , isteni raguleves. Az eredeti verzió Bódi Margó szakácskönyvéből származik, amit én kicsit a saját ízlésünkre formáltam. Sylvia, a Gasztro Angyal konyhájából.

Recept értékelése

4 / 5

1 értékelés

Hasonló receptek

Recept
Egyszerű

Házias mákos csiga

90 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Hagyományos tojáspörkölt

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Rozmaringos sült csirkecomb

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Recept
Egyszerű

Házias mákos csiga

90 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Recept
Bonyolult

Koreai sült csirke

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Töltött szélű tortilla

20 perc
|
1 adag
|
Megfizethető
Recept
Bonyolult

Smash burger

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Mayak tojás (szójaszószban pácolt, koreai tojás)

17 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Japán krumplisaláta

35 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.