Karfiolkrémleves buggyantott tojással recept
recept
Bonyolult

Karfiolkrémleves buggyantott tojással

45 perc
0 adag
Átlagos
5
2002. 06. 25.

Elkészítés

Elkészítés: A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira bontjuk, megmossuk, lecsepegtetjük. A hagymát meghámozzuk, elnegyedeljük.

A karfiolt és a hagymát 1 liter enyhén sós vízben puhára főzzük. Néhány szép rózsát kiveszünk, és félretesszük a díszítéshez.

A zsiradékban világosra pirítjuk a lisztet, lehúzzuk a tűzről, felöntjük 2 dl hideg vízzel, simára keverjük, a karfiolhoz szűrjük, botmixerrel összeturmixoljuk. Belekeverjük a tejfölt, frissen őrölt borssal és szerecsendióval ízesítjük, jól kiforraljuk (10 perc). Ízlés szerint utánasózzuk, egy kevés citromlével savanyítjuk, végül visszatesszük bele a félretett karfiolrózsákat, és melegen tartjuk.

Felforralunk 1,5 liter vizet 1 evőkanál sóval és az ecettel. Egyenként merőkanálba ütjük a tojásokat, óvatosan a szelíd forrásban lévő vízbe eresztjük, lebernyegüket-szárnyukat visszahajtogatjuk a tojássárgákra, azaz buggyantott tojást készítünk. Gyöngyöző forralással 3 percig főzzük őket, szűrőkanállal 4 mélytányérba csúsztatjuk. Rámerjük-szedjük a krémlevest a karfiolrózsákkal együtt.

Tetejüket megszórhatjuk kevés pirospaprikával vagy finomra vágott petrezselyemmel, és azonnal tálaljuk, mert a tojások a forró levesben keményre „főnek”, és úgy nem az igazi!

Megjegyzés
Munka: kb. 20 perc Fogyasztható: kb. 40 perc múlva 1 adag: 1327 kJ/318 kcal

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Citromos-ricottás palacsintatorony
Recept
Egyszerű

Citromos-ricottás palacsintatorony

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel
Recept
Egyszerű

Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel

40 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tavaszi sárgarépa-krémleves
Recept
Egyszerű

Tavaszi sárgarépa-krémleves

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mrs. Lipton meggyes lepénye
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Egyben sült oldalas
Recept
Rafinált

Egyben sült oldalas

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sushi rizs
Recept
Rafinált

Sushi rizs

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Sushi rizs recept
Recept
Rafinált

Sushi rizs

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Gomba gyros recept
Recept
Egyszerű

Gomba gyros

15 perc
|
2 adag
|
Olcsó
Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve  recept
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Spenótos tészta gombás-paradicsomos raguval recept
Recept
Egyszerű

Spenótos tészta gombás-paradicsomos raguval

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Citromos-ricottás palacsintatorony recept
Recept
Egyszerű

Citromos-ricottás palacsintatorony

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel recept
Recept
Egyszerű

Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel

40 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tavaszi sárgarépa-krémleves recept
Recept
Egyszerű

Tavaszi sárgarépa-krémleves

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mrs. Lipton meggyes lepénye recept
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Egyben sült oldalas recept
Recept
Rafinált

Egyben sült oldalas

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sushi rizs recept
Recept
Rafinált

Sushi rizs

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.