Káposztafőzelék recept
recept
Egyszerű
Glutént tartalmazó gabonafélék

Káposztafőzelék

45 perc
4 adag
Olcsó
5
2022. 10. 23.

Elkészítés

  1. A káposzta külső leveleit eltávolítjuk, majd félbevágjuk, és kb. 2x2 cm-es darabokra aprítjuk. A krumplit és a hagymát megpucoljuk, szintén kisebb kockákra vágjuk.
  2. A káposztát és a hagymát egy edénybe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Ízlés szerint megsózzuk, megszórjuk az egész köménymaggal, a majorannával, és hozzáadjuk az ételízesítőt. Felforraljuk, majd alacsonyabb lángon félpuhára főzzük a káposztát. Ezután hozzáadjuk az apróra vágott krumplit, és puhára főzzük (amennyiben szükséges, ízesítsünk utána).
  3. Az olajat felforrósítjuk, hozzákeverjük a lisztet, és világos zsemleszínűre pirítjuk. A tűzről levéve hozzákeverjük a pirospaprikát, majd hagyjuk hűlni a rántást.
  4. A langyosra hűlt rántást simára keverjük egy kevés főzőlével, és a forrásban lévő káposztához öntjük. Addig keverjük, hogy teljesen sima, csomómentes legyen a főzelék. Még pár percig főzzük, majd levesszük a tűzről, és tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni.
Megjegyzés
Tálaláskor a főzeléket kínálhatjuk sült hússal, fasírozottal vagy akár pörkölttel.

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Tökéletes piskóta
Recept
Egyszerű

Tökéletes piskóta

60 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Ropogós gofri
Recept
Egyszerű

Ropogós gofri

35 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Zabpelyhes-sütőtökös muffin
Recept
Bonyolult

Zabpelyhes-sütőtökös muffin

80 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kevert almás süti
Recept
Egyszerű

Kevert almás süti

55 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Pho leves
Recept
Rafinált

Pho leves

300 perc
|
4 adag
|
Költséges
Krumplileves
Recept
Bonyolult

Krumplileves

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Klasszikus borsóleves  recept
Recept
Egyszerű

Klasszikus borsóleves

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Vörösboros marhapörkölt nokedlivel  recept
Recept
Bonyolult

Vörösboros marhapörkölt nokedlivel

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kolbászos-tejfölös pogácsa recept
Recept
Egyszerű

Kolbászos-tejfölös pogácsa

70 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Vörösboros marhapörkölt recept
Recept
Mester

Vörösboros marhapörkölt

90 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Csorbaleves  recept
Recept
Bonyolult

Csorbaleves

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Székelykáposzta recept
Recept
Rafinált

Székelykáposzta

75 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Parmezános sült csirkeszárny zöldségkörettel recept
Recept
Egyszerű

Parmezános sült csirkeszárny zöldségkörettel

55 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Olasz sütőben sült fánk (Ciambelle al forno) recept
Recept
Rafinált

Olasz sütőben sült fánk (Ciambelle al forno)

260 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Zöldborsós, póréhagymás csirkeragu recept
Recept
Egyszerű

Zöldborsós, póréhagymás csirkeragu

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Koreai csavart fánk recept
Recept
Rafinált

Koreai csavart fánk

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mogyorókrémes bomboloni (olasz töltött fánk) recept
Recept
Rafinált

Mogyorókrémes bomboloni (olasz töltött fánk)

310 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.