A tészta hozzávalóit összedolgozzuk annyi tejjel, hogy ne legyen túl kemény. Kettévesszük, vékonyra nyújtjuk, és nagy tepsiben, sütőpapíron, 175 fokon 10 perc alatt megsütjük mind a kettőt. Amikor kihűlt, kemény lesz, de majd a krémtől megpuhul.
A piskóta hozzávalóiból a hagyományos módon piskótát készítünk, először a tojásfehérjét verjük fel, majd a tojások sárgáját a cukorral és a vízzel, azután mehet bele a sütőporos liszt, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert habot. Sütőpapírral bélelt nagy tepsiben, 180 fokon 13 perc alatt megsütjük. Az összes tésztát mindig ugyanakkorra tesiben süssük.
A krémhez 4 dl tejet felrakunk forrni, a másik 1 dl-vel kikeverjük a lisztet, majd a forrásban lévő tejhez keverjük. Időnként kevergetve kihűtjük. A margarint habosra keverjük először magában, majd a porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd a kihűlt krémhez adjuk.
Legalulra kakaós lap kerül, ezt megkenjük a krém felével, erre jön a piskóta, majd a maradék krém, a tetejére megint kakaós lap. A mázhoz a cukrot a kakaóval és a tejjel felfőzzük, majd a tűzről levéve belekeverünk 10 dkg margarint. A sütemény tetejét bevonjuk vele.
Megjegyzés
Egy éjszakát pihenni hagyjuk, hogy a tésztalapok megpuhuljanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.