Kakaós csiga  recept
recept
Rafinált
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Kakaós csiga

60 perc
10 adag
Átlagos
2024. 03. 03.

Elkészítés

  1. Elvegyítjük a lisztet a sóval és 4 ek. cukorral. Meglangyosítjuk a tejet, a felét egy kisebb tálba töltjük, belekeverjük az 1 mokkáskanálnyi cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni.
  2. Ezután a liszthez adjuk a maradék langyos tejjel és a tojásokkal együtt, és sima tésztává gyúrjuk. Ha túl száraz, adhatunk hozzá még egy kevés tejet, ha pedig túl lágy, még egy kevés lisztet. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük kb. 1 óra alatt.
  3. Lisztezett deszkán vékonyra és téglalap alakúra nyújtjuk a tésztát, megkenjük az olvasztott vajjal, majd porcukrot szitálunk rá. Erre szitáljuk a kakaóport (akkor jó, ha befedi a tésztát), azután ismét porcukor következik (ez is fedje be teljesen a kakaóport).
  4. A tésztát a hosszabbik vége felől szorosan feltekerjük, és éles késsel felvágjuk kb. 3 cm-es darabokra.
  5. Egy kivajazott tepsiben elrendezzük, szorosan egymás mellé a csigákat, és pihentetjük kb. 15 percig.
  6. A tepsit 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg szép aranybarna lesz a csigák teteje. Kivesszük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy a belseje is megsült-e a csigáknak. Meglocsoljuk mindet a vaníliás cukorral összekevert tejjel, és további 5 perc alatt készre sütjük.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Gluténmentes sajtos-kolbászos muffin
Recept
Egyszerű

Gluténmentes sajtos-kolbászos muffin

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Besameles rakott karfiol
Recept
Bonyolult

Besameles rakott karfiol

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Tökéletes piskóta
Recept
Egyszerű

Tökéletes piskóta

60 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Ropogós gofri
Recept
Egyszerű

Ropogós gofri

35 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Zabpelyhes-sütőtökös muffin
Recept
Bonyolult

Zabpelyhes-sütőtökös muffin

80 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kevert almás süti
Recept
Egyszerű

Kevert almás süti

55 perc
|
6 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Gluténmentes kakaós csiga recept
Recept
Bonyolult

Gluténmentes kakaós csiga

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Pihepuha kakaós csiga recept
Recept
Rafinált

Pihepuha kakaós csiga

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kakaós csiga recept
Recept
Mester

Kakaós csiga

90 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Klasszikus kakaós csiga  recept
Recept
Mester

Klasszikus kakaós csiga

85 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Kakaós csiga - lépésről lépésre recept
Recept
Bonyolult

Kakaós csiga - lépésről lépésre

120 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Puha kakaós csiga recept
Recept
Bonyolult

Puha kakaós csiga

45 perc
|
6 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Mrs. Lipton meggyes lepénye recept
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Egyben sült oldalas recept
Recept
Rafinált

Egyben sült oldalas

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sushi rizs recept
Recept
Rafinált

Sushi rizs

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Zöldfűszeres csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Zöldfűszeres csirkesaláta

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Töltött karaj recept
Recept
Egyszerű

Töltött karaj

120 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve recept
Recept
Bonyolult

Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.