Ínyenc májpástétom recept
recept
Bonyolult

Ínyenc májpástétom

120 perc
0 adag
Átlagos
4
2011. 01. 24.

Elkészítés

Elkészítés: Májunkat egy szép kis edényben tejbe áztatjuk. Ezt végezzük el este, és így másnap reggel már főzhetünk is.

Csepegtessük le a májat, csavarozzuk fel az asztal sarkára a nagyitól kapott húsdarálót, tegyünk bele kislyukú tárcsát, és kétszer eresszük át rajta az anyagot.

Ha ezzel megvagyunk, üssük bele a tojásokat, fűszerezzük, sózzuk. Botmixert ragadunk, és a matériát finomra turmixoljuk vele, majd a végén pezsgővel bolondítjuk a tökéletes íz elérése miatt.

Keressünk egy szögletes püspökkenyér formát, béleljük ki a szalonnaszeletekkel oly mód, hogy a széle kétfelől leleffegjen, és így szépen be tudjuk majd vele csomagolni a pástétomot. Tegyük is meg, öntsük bele a masszát a formába, bagyuláljuk be a szalonnával, akkurátusan csomagoljuk alufóliába, állítsuk bele egy vízzel félig töltött tepsibe, és 150 fokon 1,5 óráig gőzöljük.

Ezután kihűtjük, és tálalásig hűtőben dermesztjük. Kisujjnyi vastagra szelve adjuk az asztalra, vörösborban párolt aszalt szilva kíséretében, és természetesen kedvenc pezsgőnkről sem feledkezzünk el.

Megjegyzés
A receptet Dzsafi küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

4 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Mákos-túrós kuglóf
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Spenóttal töltött palacsinta
Recept
Egyszerű

Spenóttal töltött palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Paradicsomos sült csirkecombok padlizsánnal recept
Recept
Egyszerű

Paradicsomos sült csirkecombok padlizsánnal

80 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Mákos-túrós kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs  recept
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta recept
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Spenóttal töltött palacsinta  recept
Recept
Egyszerű

Spenóttal töltött palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.