
recept
Egyszerű



Intelligens krémes
Elkészítés
- Az intelligens krémes készítése egyszerűbb, mint gondolnák, először habot verünk a tojásfehérjékből a csipet sóval. A porcukrot, a vaníliás cukrot elektromos habverővel maximális fokozaton egy percig verjük a sárgájákkal.
- Utána továbbra is elektromos habverővel beledolgozzuk az olvasztott langyos vajat (nagyjából egy perc). Ezután lassú fokozaton eloszlatjuk benne a lisztet, végül több adagban belekeverjük a fehérjékből vert habot. Végül négy részletben hozzádolgozzuk a tejet. Kifejezetten híg masszát fogunk kapni.
- Egy 20×40 cm-es tepsit vékonyan kivajazzuk. Szép pontosan kibéleljük sütőpapírral, és beleöntjük a tésztát. Az intelligens krémest 160 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és körülbelül egy órán át sütjük.
- Ha a teteje már szép aranybarna, de a közepe még lötyög (kicsit meg kell mozgatni a tepsit), akkor letakarjuk egy sütőpapírral, és úgy folytatjuk a sütést. Ha készen van, akkor kivesszük, kicsit hagyjuk hűlni, majd átcsúsztatjuk egy sütőrácsra, és hagyjuk teljesen kihűlni. Az intelligens krémest hidegen lehet csak szépen szeletelni. Ha ügyesek voltunk, szépen látszódik a három réteg.
Ajánljuk még
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Hozzászólások (0)
Legfrissebb

















