Hortobágyi palacsinta zabliszttel recept
recept
Bonyolult

Hortobágyi palacsinta zabliszttel

60 perc
2 adag
Megfizethető
2016. 04. 06.

Elkészítés

  1. Felaprítjuk a vöröshagymát, majd kevés felhevített kókuszolajon pirítani kezdjük. Ha megpirult, hozzáadjuk a darált csirkemellet is. Sóval, borssal ízesítjük, fűszerpaprikával fűszerezzük a húst, majd felöntjük vízzel és fedő alatt párolni hagyjuk kb. 20 percig.
  2. Eközben csomómentes palacsintatésztát készítünk a lisztből és a tojásokból egy csipet sóval, vízzel hígítva.
  3. Kókuszolajjal vékonyan kikent palacsintasütő serpenyőben vékony palacsintákat sütünk.
  4. A megpárolódott csirkemellet leszűrjük, de az alaplevet is meghagyjuk.
  5. A natúr joghurtból és 2 evőkanál zablisztből csomómentes habarást készítünk. Ehhez, hőkiegyenlítés céljából, 2 evőkanál paprikás levet öntünk, alaposan összekeverjük, majd hozzáöntjük a habarást a maradék alapléhez és folyamatosan kevergetve besűrítjük.
  6. A kisült palacsinták közepére halmozunk egy adag darált csirkemellet és egy kevés öntetet, majd a két végét behajtogatva feltekerjük.
  7. A szósszal leöntve, kevés natúr joghurttal és friss petrezselyemmel tálaljuk.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Vaníliás palacsinta
Recept
Egyszerű

Vaníliás palacsinta

30 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Mànyi Kitti szerző profilképe

Mànyi Kitti

|

2025.03.15.

Tócsnipalacsinta
Recept
Egyszerű

Tócsnipalacsinta

20 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.23.

Mákosguba-palacsinta egyszerűen
Recept
Egyszerű

Mákosguba-palacsinta egyszerűen

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

2024.11.28.

Csirkés hortobágyi palacsinta
Recept
Rafinált

Csirkés hortobágyi palacsinta

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2024.09.17.

Bodzás palacsinta
Recept
Egyszerű

Bodzás palacsinta

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Salamon Csilla szerző profilképe

Salamon Csilla

|

2024.05.12.

Gyors amerikai palacsinta
Recept
Egyszerű

Gyors amerikai palacsinta

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Laczkó Lilla Lili szerző profilképe

Laczkó Lilla Lili

|

2024.04.20.

Hasonló receptek

Banános-túrós zabpalacsinta  recept
Recept
Egyszerű

Banános-túrós zabpalacsinta

35 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.03.08.

Spenótos tojásos palacsinta recept
Recept
Egyszerű

Spenótos tojásos palacsinta

45 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Gökler Krisztina szerző profilképe

Gökler Krisztina

|

2022.02.24.

Banános zabpalacsinta recept
Recept
Egyszerű

Banános zabpalacsinta

15 perc
|
1 adag
|
Megfizethető
Czipczer Tamara szerző profilképe

Czipczer Tamara

|

2016.05.03.

Friss receptek

A tökéletes tükörtojás recept
Recept
Egyszerű

A tökéletes tükörtojás

10 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

Tegnap, 10:00

Sült tojásos tészta recept
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.17.

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.