Hortobágyi húsos palacsinta  recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Hortobágyi húsos palacsinta

75 perc
4 adag
Megfizethető
5
2023. 05. 25.

Elkészítés

  1. A hortobágyi húsos palacsinta töltelékéhez a megtisztított, apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát megdinszteljük az olajon. Hozzáadjuk a darált húst, a felkarikázott paprikát, a felszeletelt paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk és a húst fehéredésig pirítjuk. A tűzről lehúzva az edényt, hozzákeverjük az őrölt paprikát is. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd visszatesszük a tűzre, és addig főzzük, amíg a hús megpuhul. Ügyeljünk, hogy jó bő szaftja maradjon.
  2. Amikor a hús megpuhult, szűrőlapáttal tányérra szedjük. A szafthoz hozzákeverjük a tejfölt, és összeforraljuk. Ha nagyon híg a leve, akkor a tejfölhöz 1-2 evőkanál lisztet is belekeverünk.
  3. A palacsintákhoz a lisztet összekeverjük a szódavízzel, a tejjel, a tojással és egy csipet sóval. Addig keverjük, amíg csomómentes tésztát kapunk. Egy serpenyőt felforrósítunk, kevés olajjal megkenjük, majd közepes lángon kisütjük a palacsintákat.
  4. A kiszedett húst apróra vágjuk, és annyi szaftot adjunk hozzá, hogy krémes állagot kapjunk. A többi szaftot félretesszük.
  5. A húsmasszát a palacsintákba töltjük. A palacsinta szemben levő két oldalát behajtjuk, majd alulról jó szorosan feltekerjük.
  6. A palacsintákat hőálló tálba tesszük, tálalás előtt sütőben vagy mikróban felmelegítjük.
  7. A tejfölös szaftot is megmelegítjük, és közvetlenül tálalás előtt meglocsoljuk vele a palacsintákat.

 

Megjegyzés
A receptet és a fotót Ditti56 küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

2 értékelés

Ajánljuk még

Hortobágyi húsos palacsinta
Recept
Egyszerű

Hortobágyi húsos palacsinta

120 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.14.

Csíkos palacsinta
Recept
Mester

Csíkos palacsinta

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.22.

Banános-nutellás palacsinta
Recept
Egyszerű

Banános-nutellás palacsinta

40 perc
|
6 adag
|
Átlagos
DÖMÖTÖR VIOLA szerző profilképe

DÖMÖTÖR VIOLA

|

2025.01.01.

Mákos-citromos palacsinta
Recept
Egyszerű

Mákos-citromos palacsinta

30 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.11.09.

Csirkés hortobágyi palacsinta
Recept
Rafinált

Csirkés hortobágyi palacsinta

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2024.09.17.

Amerikai palacsinta (alaprecept)
Recept
Egyszerű

Amerikai palacsinta (alaprecept)

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
 Fonty szerző profilképe

Fonty

|

2024.07.20.

Gyors amerikai palacsinta
Recept
Egyszerű

Gyors amerikai palacsinta

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Laczkó Lilla Lili szerző profilképe

Laczkó Lilla Lili

|

2024.04.20.

Hasonló receptek

Hortobágyi húsos palacsinta recept
Recept
Egyszerű

Hortobágyi húsos palacsinta

120 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.14.

Hortobágyi húsos palacsinta recept
Recept
Mester

Hortobágyi húsos palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.11.21.

Hortobágyi palacsinta III. recept
Recept
Egyszerű

Hortobágyi palacsinta III.

75 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2020.07.11.

Friss receptek

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

17 perce

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.