Hagyományos szatmári töltött káposzta recept
recept
Bonyolult
Tej

Hagyományos szatmári töltött káposzta

90 perc
4 adag
Megfizethető
3
2021. 07. 11.

Elkészítés

  1. A hagymát apróra vágjuk, és 2 dkg felforrósított zsíron üvegesre pároljuk, majd félretesszük hűlni. Ezután a hagymát, a darált húst és a rizst összekeverjük, és sóval, borssal, pirospaprikával ízesítjük.
  2. A káposztát forró vízben megpuhítjuk. A leválasztott levelekre a vastag erek laposra vágása után tölteléket teszünk. Ezután mindet feltekerjük, és a két végüket benyomjuk.
  3. A levelekről levágott részeket és a belső, túl apró leveleket laskára metéljük. Egy nagyobb lábost kikenünk 3 dkg zsírral. Az aljára tesszük a vágott káposzta felét, sorban rárakjuk a töltelékeket, majd rászórjuk a megmaradt aprítékot. Annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, és feltesszük főni. Közben az elfőtt folyadékot időnként vízzel pótoljuk.
  4. Amikor kb. 40 perc alatt félpuhára főtt, felöntjük paradicsomlével. Ezután jól befedjük, és lassú tűzön készre főzzük. Tejföllel meglocsolva tálaljuk.
Megjegyzés
Forrás: Végh Antal: Száz szatmári parasztétel (Minerva, 1978), átdolgozva

Recept értékelése

3 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Joghurtos panna cotta málnával
Recept
Egyszerű

Joghurtos panna cotta málnával

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Fasírt
Recept
Egyszerű

Fasírt

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Csőben sült zöldséges csirkemell
Recept
Egyszerű

Csőben sült zöldséges csirkemell

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Egyszerű büfés lángos
Recept
Bonyolult

Egyszerű büfés lángos

90 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Frankfurti leves virslivel
Recept
Bonyolult

Frankfurti leves virslivel

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Ázsiai pirított csirke zöldségekkel
Recept
Egyszerű

Ázsiai pirított csirke zöldségekkel

30 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Brassói csirkemellből
Recept
Egyszerű

Brassói csirkemellből

70 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Bográcsos vegyes pörkölt
Recept
Rafinált

Bográcsos vegyes pörkölt

225 perc
|
4 adag
|
Költséges
Fokhagymás-tejfölös tarja tepsiben sütve
Recept
Egyszerű

Fokhagymás-tejfölös tarja tepsiben sütve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Töltött paprika főtt krumplival recept
Recept
Egyszerű

Töltött paprika főtt krumplival

75 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Egyszerű sajtos-tejfölös tócsni recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű sajtos-tejfölös tócsni

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Nagymama almás pitéje  recept
Recept
Bonyolult

Nagymama almás pitéje

70 perc
|
20 adag
|
Átlagos
Karalábéfőzelék buggyantott tojással recept
Recept
Egyszerű

Karalábéfőzelék buggyantott tojással

30 perc
|
2 adag
|
Olcsó
Kefires lángos recept
Recept
Mester

Kefires lángos

120 perc
|
0 adag
|
Olcsó
Lángos, ahogy Gizi készíti recept
Recept
Bonyolult

Lángos, ahogy Gizi készíti

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Töltött pizzafalatok air fryerben recept
Recept
Egyszerű

Töltött pizzafalatok air fryerben

45 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Kapros tökfőzelék recept
Recept
Egyszerű

Kapros tökfőzelék

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Banános muffin air fryerben recept
Recept
Egyszerű

Banános muffin air fryerben

30 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Joghurtos panna cotta málnával recept
Recept
Egyszerű

Joghurtos panna cotta málnával

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Habos cseresznyés pite recept
Recept
Egyszerű

Habos cseresznyés pite

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Nok and cheese recept
Recept
Rafinált

Nok and cheese

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fasírt recept
Recept
Egyszerű

Fasírt

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Frankfurti leves recept
Recept
Egyszerű

Frankfurti leves

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Epres-rebarbarás keksz  recept
Recept
Egyszerű

Epres-rebarbarás keksz

90 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Csőben sült zöldséges csirkemell recept
Recept
Egyszerű

Csőben sült zöldséges csirkemell

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás gofri recept
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás gofri

45 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Csirkés enchilada recept
Recept

Csirkés enchilada

45 perc
|
4 adag

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.