Puncsos mignon recept
recept
Egyszerű
Glutént tartalmazó gabonafélékTojás

Puncsos mignon

85 perc
8 adag
Megfizethető
2024. 09. 20.

Elkészítés

  1. A puncsos mignon elkészítéshez a tojásokat szétválasztjuk. A sárgájákat fehéredésig keverjük a cukorral. Hozzászitáljuk a lisztet és a sütőport, majd összedolgozzuk.
  2. A fehérjéket kemény habbá verjük és óvatos mozdulatokkal a tojássárgás masszához forgatjuk.
  3. A tésztamasszát három részre osztjuk, majd adagonként egy 36×25 cm-es, kivajazott tepsibe simítjuk. 180 fokra előmelegített sütőben, egyenként kb. 15 perc alatt készre sütjük.
  4. Közben a narancslét a cukorral és 1 dl vízzel sziruposra főzzük.
  5. Az egyik kisült piskótalapot meglocsoljuk egy kevés sziruppal és a rummal, majd megszórjuk a kakaóval. Ezt a piskótalapot a két száraz lap közé tesszük, kissé lenyomkodjuk, majd a hűtőbe tesszük egy éjszakára.
  6. Másnap a rétegezett piskóta széleit vágjuk le, majd vágjuk fel a süteményt 4×4 cm-es kockákra.
  7. A cukormázhoz a 2,5 dl vizet felforraljuk a cukorral és az ecettel. Kis lángon 10 percig főzzük. A keveréket tálba öntjük, néhány csepp piros ételfestéket adunk hozzá, és kevergetve hagyjuk langyosra hűlni kb. 10-12 perc alatt. Végül a mázzal bevonjuk a mignonokat, és hagyjuk rajtuk megszilárdulni.
Megjegyzés
Hagyományos mignon recept, amit mindenképpen érdemes otthon is elkészíteni.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Klasszikus puncsszelet
Recept
Egyszerű

Klasszikus puncsszelet

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Citromos álom
Recept
Egyszerű

Citromos álom

15 perc
|
12 adag
|
Átlagos
Citromos-kekszes kocka
Recept
Egyszerű

Citromos-kekszes kocka

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Túrós pite
Recept
Rafinált

Túrós pite

50 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Puncskrémes-szilvás kocka
Recept
Rafinált

Puncskrémes-szilvás kocka

85 perc
|
5 adag
|
Átlagos
Körtés-kókuszos kevert süti
Recept
Egyszerű

Körtés-kókuszos kevert süti

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Békebeli puncsszelet recept
Recept
Egyszerű

Békebeli puncsszelet

70 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Rumos puncsszelet recept
Recept
Mester

Rumos puncsszelet

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Cseresznyés-joghurtos kocka  recept
Recept
Egyszerű

Cseresznyés-joghurtos kocka

80 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kapros-sajtos káposztasaláta  recept
Recept
Egyszerű

Kapros-sajtos káposztasaláta

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sörben párolt oldalas recept
Recept
Egyszerű

Sörben párolt oldalas

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mákos-túrós kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs  recept
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.