Hagyományos házi kenyér recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojás

Hagyományos házi kenyér

75 perc
6 adag
Olcsó
5
2021. 05. 02.

Elkészítés

  1. A házi kenyér elkészítéséhez nagyobb edénybe öntjük az előzőleg átszitált lisztet. Kézzel elkeverjük benne a cukrot és a sót.
  2. Az élesztőt elkeverjük egy bögrében 2 dl langyos vízzel. Amint feloldódik, ráöntjük az előkészített lisztre, majd hozzáöntünk még kb. 4-5 dl langyos vizet. Ezu hozzáadjuk az olajat is.
  3. Először elkezdjük kézzel kevergetni a tésztát, összedolgozzuk a hozzávalókat. Ekkor még nagyon ragacsos a tészta. Amikor egyenletesen elkeveredtek az anyagok, kevés liszttel leválasztjuk az edény faláról és a kezünkről a ráragadt tésztát, és elkezdjük gyúrni.
  4. A gyúrást egyenletes mozdulatokkal kell végezni, kis cipót formálva, amit egy-két gyúró mozdulat után mindig elfordítunk negyed fordulattal. Közben szükség szerint lisztezhető, hogy ne ragadjon túlságosan, a liszt minőségétől függően akár 10-20 dkg is belemehet még a gyúráskor.
  5. 10-12 perc dagasztás után a tészta nagyjából egyenletessé válik, nem lesznek benne csomók. Az élesztő elkezd már dolgozni, és ennyi idő alatt a liszt rostjai is fellazulnak (15 percnél tovább nem érdemes gyúrni a tésztát).
  6. Az elkészült cipót az edényben hagyjuk, leborítjuk tiszta konyharuhával, meleg, huzattól védett helyre tesszük, és bebugyoláljuk egy plédbe. 2 órán át hagyjuk kelni.
  7. A 2 óra elteltével a tésztát ismét átgyúrjuk pár határozott, de könnyed mozdulattal. Ezután a cipó közel akkora méretű lesz, mint kelesztés előtt, de így az élesztő tovább tud dolgozni. A cipót letakarva hagyjuk újabb 1 órán át kelni.
  8. Ha letelt a kelesztési idő újra könnyed mozdulatokkal átgyúrjuk. Az átgyúrt, formára igazított cipót sütőlap közepére helyezzük. A cipóra ráborítjuk az enyhén benedvesített konyharuhát, lefedjük a dagasztó edénnyel, és mindenestül újra beburkoljuk a plédbe.
  9. Az utolsó kelesztés kb. 25-35 percig tart. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Előkészítjük a tojást és egy éles kést, valamint ízlés szerint magvakat.
  10. Az utolsó kelesztés után a cipót megkenjük tojással, behasogatjuk éles késsel, ízlés szerint megszórjuk magvakkal.
  11. Betoljuk a forró sütőbe, és kb. 45-50 percig sütjük. Ha elkészült, levesszük a sütőlapról, és olyan kenyérvágó deszkára tessszük, amin tud szellőzni az alja. Amint teljesen kihűlt, szeletkre vágva kínáljuk.

Recept értékelése

5 / 5

2 értékelés

Ajánljuk még

Toscanai kenyérsaláta
Recept
Egyszerű

Toscanai kenyérsaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.04.19.

Medvehagymás kenyér
Recept
Mester

Medvehagymás kenyér

90 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Pataky Krisztina szerző profilképe

Pataky Krisztina

|

2025.03.23.

Medvehagymás kenyér
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Céklás-diós kenyér
Recept
Egyszerű

Céklás-diós kenyér

65 perc
|
4 adag
|
Átlagos
SÁNDOR ADRIENN szerző profilképe

SÁNDOR ADRIENN

|

2025.01.27.

Rozmaringos-kovászos focaccia
Recept
Mester

Rozmaringos-kovászos focaccia

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.08.05.

Diós-mazsolás kenyér
Recept
Rafinált

Diós-mazsolás kenyér

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.02.06.

Sajtos cukkinikenyér
Recept
Egyszerű

Sajtos cukkinikenyér

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2022.08.26.

Gluténmentes kenyér
Recept
Bonyolult

Gluténmentes kenyér

105 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gluténmentes Íz-Lik szerző profilképe

Gluténmentes Íz-Lik

|

2022.05.28.

Hasonló receptek

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Mester

Medvehagymás kenyér

90 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Pataky Krisztina szerző profilképe

Pataky Krisztina

|

2025.03.23.

Gluténmentes kenyér  recept
Recept
Bonyolult

Gluténmentes kenyér

105 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Gluténmentes Íz-Lik szerző profilképe

Gluténmentes Íz-Lik

|

2022.05.28.

Tökös-csokis kenyér recept
Recept
Egyszerű

Tökös-csokis kenyér

75 perc
|
20 adag
|
Olcsó
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2020.12.10.

Kovászos kenyér recept
Recept
Mester

Kovászos kenyér

60 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Kenyér Művész szerző profilképe

Kenyér Művész

|

2020.04.25.

Kovászos kenyér recept
Recept
Egyszerű

Kovászos kenyér

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Marton Edit szerző profilképe

Marton Edit

|

2016.11.21.

Friss receptek

Bagel recept
Recept
Rafinált

Bagel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

10 órája

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.