Habos-citromos pite recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Habos-citromos pite

65 perc
8 adag
Megfizethető
2024. 08. 24.
Frissítve: 2025. 04. 04.

Elkészítés

  1. A tésztához elmorzsoljuk a lisztben a vajat. Hozzáadjuk a cukrot, az elhabart tojást és 1 csipet sót. Egy kevés hideg víz hozzáadásával tésztává gyúrjuk a hozzávalókat, majd folpakba csomagolva betesszük a hűtőbe 20 percre.
  2. Közben a krémhez szétválasztjuk a tojásokat. A tojásfehérjéket félretesszük a habhoz. A megmosott citromok levét lábasba facsarjuk, hozzáadjuk az egyik lereszelt héját, a tejet, a tojássárgájákat, a vajat 20 dkg cukrot. Habverővel sima eleggyé dolgozzuk a hozzávalókat, majd elkezdjük melegíteni. Hozzáadjuk a keményítőt, és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük a krémet. Azután lehúzzuk a tűzről, és hagyjuk kihűlni.
  3. A pihentetett tésztát lisztezett felületen 3-4 mm vastag körré nyújtjuk, és kibélelünk vele egy kivajazott piteformát úgy, hogy pereme is legyen. Villával megszurkáljuk az alját néhány helyen, majd ráterítünk egy darab sütőpapírt, rászórjuk a szárazbabot, és 180 fokon kb. 12 percig sütjük. Ezután eltávolítjuk a papírt a babbal együtt, majd visszatoljuk a tésztát a sütőbe, és aranybarnára sütjük 2-3 perc alatt.
  4. Az elősütött tésztára kanalazzuk a citromos krémet, és elegyengetjük a tetejét. A tojásfehérjékből kemény habot verünk a maradék cukorral. A krémre simítjuk, a tetejét megmintázzuk, majd a 140-150 fokos sütőben addig sütjük, amíg megkeményedik, és világosbarna lesz, kb. 8 percig. Hagyjuk a pitét teljesen kihűlni, majd felszeletelve tálaljuk.
Megjegyzés
Miután szétválasztottad a tojásokat, a fehérjéket felhasználásig tedd be a hűtőbe.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Narancsos ricottatorta
Recept
Egyszerű

Narancsos ricottatorta

75 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Olasz almatorta
Recept
Egyszerű

Olasz almatorta

80 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Cseresznyés-joghurtos kocka
Recept
Egyszerű

Cseresznyés-joghurtos kocka

80 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Mákos-túrós kuglóf
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Cseresznyés-tejfölös lepény recept
Recept
Egyszerű

Cseresznyés-tejfölös lepény

70 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Gluténmentes gofri gyümölcssalátával recept
Recept
Egyszerű

Gluténmentes gofri gyümölcssalátával

65 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Piskóta recept
Recept
Egyszerű

Piskóta

50 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Zabos túrógombóc eperöntettel recept
Recept
Egyszerű

Zabos túrógombóc eperöntettel

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Cseresznyés lepény recept
Recept
Bonyolult

Cseresznyés lepény

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Narancsos ricottatorta recept
Recept
Egyszerű

Narancsos ricottatorta

75 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Hetényi lakodalmas kalács recept
Recept
Mester

Hetényi lakodalmas kalács

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Töltött bundás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Töltött bundás kenyér

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Házi cukkinikrém recept
Recept
Egyszerű

Házi cukkinikrém

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Olasz almatorta recept
Recept
Egyszerű

Olasz almatorta

80 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Cseresznyés-joghurtos kocka  recept
Recept
Egyszerű

Cseresznyés-joghurtos kocka

80 perc
|
12 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.