Gulyásleves egyszerűen recept
recept
Bonyolult
Zeller

Gulyásleves egyszerűen

90 perc
2 adag
Megfizethető
5
2022. 04. 30.

Elkészítés

  1. A gulyásleves elkészítéséhez a felhevített zsíron üvegesre pároljuk az apróra vágott vöröshagymát. Ezután hozzáadjuk a felkockázott, sózott, borsozott húst, majd fehéredésig pirítjuk.
  2. Amikor kifehéredett, megszórjuk a pirospaprikával és az ételízesítővel, felöntjük 0,5 dl vízzel, majd pár percig kevergetve pároljuk. Ezután felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd félpuhára főzzük a húst.
  3. Amikor a hús félig megpuhult, hozzáadjuk az ízlés szerint felvágott sárgarépát, petrezselymet, zellert, paprikát és a paradicsomot, majd még egy kevés vízzel felöntjük. Hozzáadjuk az egész borsokat, a köménymagot és a sót, és így főzzük tovább.
  4. Amikor a hús már majdnem teljesen megpuhult (kb. 35 perc múlva), beletesszük a kockára vágott krumplit, és 10 perc alatt teljesen készre főzzük a levest.
  5. Tálaláskor a leves mellé kínálhatunk kenyérszeleteket vagy pogácsát.
Megjegyzés
Ízlés szerint főzhetünk bele csipetkét is. A gulyáslevest szerintem minden magyar családban ismerik, sőt szeretik, és rendszeresen meg is főzik. Az ízesítése eltérő lehet, én például a receptben leírt módon készítem.

Recept értékelése

5 / 5

2 értékelés

Ajánljuk még

Tavaszi gulyásleves
Recept
Egyszerű

Tavaszi gulyásleves

60 perc
|
0 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.04.26.

Gulyásleves, ahogy anyukám készíti
Recept
Egyszerű

Gulyásleves, ahogy anyukám készíti

110 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.01.11.

Gulyásleves csipetkével
Recept
Bonyolult

Gulyásleves csipetkével

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.09.09.

Gulyásleves bográcsban
Recept
Egyszerű

Gulyásleves bográcsban

195 perc
|
4 adag
|
Költséges
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.08.02.

A legfinomabb bográcsgulyás
Recept
Mester

A legfinomabb bográcsgulyás

120 perc
|
8 adag
|
Költséges
 Csilla szerző profilképe

Csilla

|

2024.06.12.

Gulyásleves házi csipetkével
Recept
Bonyolult

Gulyásleves házi csipetkével

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.05.19.

Gulyásleves csipetkével
Recept
Bonyolult

Gulyásleves csipetkével

110 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kovács Ágnes szerző profilképe

Kovács Ágnes

|

2024.02.17.

Alföldi gulyásleves egészségesebben
Recept
Rafinált

Alföldi gulyásleves egészségesebben

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.01.27.

Hasonló receptek

Tavaszi gulyásleves recept
Recept
Egyszerű

Tavaszi gulyásleves

60 perc
|
0 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.04.26.

Gulyásleves, ahogy anyukám készíti recept
Recept
Egyszerű

Gulyásleves, ahogy anyukám készíti

110 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.01.11.

Gulyásleves csipetkével  recept
Recept
Bonyolult

Gulyásleves csipetkével

110 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kovács Ágnes szerző profilképe

Kovács Ágnes

|

2024.02.17.

Gulyásleves gazdagon recept
Recept
Bonyolult

Gulyásleves gazdagon

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2023.02.25.

Gulyás bográcsban recept
Recept
Egyszerű

Gulyás bográcsban

120 perc
|
4 adag
|
Költséges
 Lilalicsi szerző profilképe

Lilalicsi

|

2018.04.17.

Friss receptek

Bagel recept
Recept
Rafinált

Bagel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

18 órája

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.