Gránátalmás-citromos blondie recept
recept
Rafinált
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Gránátalmás-citromos blondie

60 perc
6 adag
Átlagos
2021. 10. 05.

Elkészítés

  1. A gránátalmát magozzuk ki úgy, hogy fehér, hártyás rész ne maradjon a magokon.
  2. A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a citrom reszelt héját és a citromlevet, az egész tojásokat, majd keverjük simára.
  3. A vajhoz adjuk hozzá a darabokra tördelt fehér csokoládét, majd gőzfürdő fölött, olvasszuk fel, és hűtsük langyosra.
  4. Ezután adjuk hozzá a cukros keverékhez, és szintén keverjük össze.
  5. A lisztet keverjük össze egy csipetnyi sóval és a sütőporral, majd szitáljuk hozzá a keverékhez, adjuk hozzá a gránátalma magot is, és szintén keverjük simára.
  6. Egy kb. 18x27 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral, egyenletesen kanalazzuk bele a masszát, és tegyük félre.
  7. A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, az egész tojást, a citrom reszelt héját és levét, majd keverjük simára.
  8. Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a tepsiben lévő masszára. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsivel magasabb hőfokon süssük 25-30 perc alatt készre.
  9. A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.


Megjegyzés
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, szórjuk meg gránátalma maggal, majd úgy kínáljuk. Nagyon finom.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Húsvéti citromkrémes kocka
Recept
Egyszerű

Húsvéti citromkrémes kocka

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.03.31.

Epres blondie
Recept
Bonyolult

Epres blondie

40 perc
|
0 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.19.

Fehér csokis blondie ribizlivel
Recept
Bonyolult

Fehér csokis blondie ribizlivel

90 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.11.06.

Citromkrémes-teás kekszek
Recept
Bonyolult

Citromkrémes-teás kekszek

75 perc
|
25 adag
|
Átlagos
DUSHA CSENGE szerző profilképe

DUSHA CSENGE

|

2023.06.03.

Bögrés blondie mikróban
Recept
Egyszerű

Bögrés blondie mikróban

5 perc
|
1 adag
|
Átlagos
DÖMÖTÖR VIOLA szerző profilképe

DÖMÖTÖR VIOLA

|

2022.05.21.

Csokoládés-mogyoróvajas blondie
Recept
Bonyolult

Csokoládés-mogyoróvajas blondie

70 perc
|
12 adag
|
Költséges
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2022.01.28.

Hasonló receptek

Húsvéti citromkrémes kocka recept
Recept
Egyszerű

Húsvéti citromkrémes kocka

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.03.31.

Epres blondie recept
Recept
Bonyolult

Epres blondie

40 perc
|
0 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.02.19.

Fehér csokis blondie ribizlivel recept
Recept
Bonyolult

Fehér csokis blondie ribizlivel

90 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.11.06.

Citromkrémes-teás kekszek  recept
Recept
Bonyolult

Citromkrémes-teás kekszek

75 perc
|
25 adag
|
Átlagos
DUSHA CSENGE szerző profilképe

DUSHA CSENGE

|

2023.06.03.

Friss receptek

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

55 perce

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.