Fűszeres sült csirke  recept
recept
Mester

Fűszeres sült csirke

120 perc
0 adag
Megfizethető
2010. 08. 15.

Elkészítés

Elkészítés: Sóval és cukorral áztató levet főzünk, majd kihűtjük szobahőmérsékletűre. A csirkét csirkeollóval a püspökfalatjától a gerince mentén felvágjuk mindkét oldalon, majd a mellcsontot összeroppantva lapossá tesszük a csirkét.

Az áztató vízbe hagymát, kakukkfüvet, rozmaringot (mindkettőt ággal együtt), fokhagymát és egész borsot teszünk. Ebbe bele a csirkét, majd annyi hideg vizet, hogy ellepje a csirkét. Letakarva hűtőbe tesszük legalább 4 órára, de jobb, egész éjjel pácolódik.

Áztatás után vegyük ki a csirkét, hagyjuk szobahőmérsékletűre melegedni, a belsejét sóval, borssal szórjuk meg.

A tepsibe tegyünk sütőpapírt majd az áztatólében lévő fűszerekből és a hagymákból készítsünk ágyat.

A vajat mustárral és összeaprított kakukkfűvel, rozmaringgal, sóval, borssal, zúzott fokhagymával törjük össze. A csirke bőrét lazítsuk fel, és dolgozzunk bele annyit, amennyit csak tudunk. A maradékkal kenjük be a csirkét.

200 fokos sütőben minden fél kiló után 20 percig sütjük, és még 30 percig. Tehát 1,5 kg=> 3x50 dkg=> 3x20 perc+30 perc ráadás = 90 perc. Sütés után 10 percre takarjuk le fóliával.

Jó étvágyat!

Megjegyzés
A receptet Lordleto küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Sült tojásos tészta
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.17.

Medvehagymás kenyér
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Almás muffin (cukormentes)
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Friss receptek

Sült tojásos tészta recept
Recept
Egyszerű

Sült tojásos tészta

45 perc
|
3 adag
|
Olcsó
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.17.

Medvehagymás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Medvehagymás kenyér

160 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.15.

Amerikai almás pite recept
Recept
Rafinált

Amerikai almás pite

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.14.

Hagyományos krumplilángos recept
Recept
Egyszerű

Hagyományos krumplilángos

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.13.

Brokkolis puffancs recept
Recept
Egyszerű

Brokkolis puffancs

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.10.

Az eredeti dobostorta recept
Recept
Mester

Az eredeti dobostorta

210 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.03.09.

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves recept
Recept
Egyszerű

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves

50 perc
|
3 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.07.

Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.07.

Carbonara spagetti recept
Recept
Egyszerű

Carbonara spagetti

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.03.06.

Almás muffin (cukormentes) recept
Recept
Egyszerű

Almás muffin (cukormentes)

40 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.03.06.

Pudingos keksz recept
Recept
Egyszerű

Pudingos keksz

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Szabó Enikő szerző profilképe

Szabó Enikő

|

2025.03.05.

Pásztorpite recept
Recept
Rafinált

Pásztorpite

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.02.26.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.