Fekete-erdő alagút recept
recept
Mester

Fekete-erdő alagút

75 perc
0 adag
Megfizethető
2014. 01. 13.

Elkészítés

Elkészítés: A felsorolt hozzávalókból kakaós piskótalapot sütünk. A sütőtepsit (kb. 30×40 cm) kibéleljük sütőpapírral. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Összekeverjük a lisztet az étkezési keményítővel (vagy egyszerűen 10 dkg finomlisztet használunk, de keményítővel könnyebb lesz a tészta). A tojássárgákat habosra keverjük 5 dkg cukorral. Egy másik tálban citromlé hozzáadásával (1 kávéskanál) felverjük a tojásfehérjéket, apránként hozzáadjuk a maradék 5 dkg cukrot, és kemény, fényes habbá verjük. A hab 1/3-át lazán, lyukas fakanállal beledolgozzuk a tojáskrémbe. A maradékot a tetejére halmozzuk, rászitáljuk az étkezési keményítővel, sütőporral összekevert lisztet, és az egészet óvatosan, laza mozdulatokkal, felülről lefelé, hogy minél több levegő kerüljön bele, összedolgozzuk, de nem kevergetjük. A masszát a tepsibe öntjük, és a forró sütőben 8-10 percig sütjük.

Közben meghintünk porcukorral egy - a tepsinél valamivel nagyobb - konyharuhát, a cukor ugyanis majd megolvad a tészta melegétől, és megakadályozza, hogy a tészta a konyharuhára ragadjon. A sütőből kivett piskótalapot egyetlen határozott mozdulattal tepsistül a konyharuhára borítjuk, azonnal lehántjuk róla a sütőpapírt, és betakarjuk egy másik, nedves, jól kicsavart konyharuhával (mindezt gyorsan tesszük, különben hamar kiszárad a tészta és törékeny lesz), hagyjuk kihűlni.

Elkészítjük a tölteléket. A meggybefőttet leszűrjük (2,5 dl volt a lé), levéből 6 evőkanálnyit simára keverünk az étkezési keményítővel, a maradékot 2 evőkanál cukorral felforraljuk, majd hozzáadjuk a keményítőt, és éppen csak sűrűsödésig forraljuk kb. 1 perc alatt. Beletesszük a meggyet, és hagyjuk kihűlni.

Egy kb. 1 liter űrtartalmú, 30 cm hosszú őzgerincformát kibélelünk fóliával. A tésztát formára szabjuk: a rövidebb oldalával párhuzamosan vágunk belőle egy kb. 18x30 cm-es és egy 11x30 cm-es téglalapot. A nagyobbik lapot a formába hajlítjuk-fektetjük, és meglocsoljuk a cseresznyepálinkával. 1,5 dl tejszínt 2 kávéskanál cukorral és a habfixálóval kemény habbá verünk, majd a tészta aljára kenjük, és 30 percre betesszük a hűtőbe. Ezután a tetejére simítjuk a meggyes masszát, befedjük a kisebbik lappal (könnyedén rá is nyomkodjuk), visszahajtjuk rá a fóliát, és legalább 3 órára behűtjük.

Következik a díszítés. A csokoládétáblát élére állítjuk, és burgonyahámozóval vékony forgácsokat farigcsálunk le róla, amit felhasználásig hidegen tartunk. A maradék 3,5 dl tejszínt kemény habbá verjük a vaníliás cukorral. Az alagutat hosszúkás tálra borítjuk, lehántjuk róla a fóliát. Tetejét és oldalát bevonjuk a tejszínhabbal, sűrűn megszórjuk a csokiforgáccsal, és tetejére habrózsákat nyomunk, végül meggybefőttel díszítjük.

Megjegyzés
A receptet és a fotót Ditti56 küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Kakaós gofri fűszeres meggyel
Recept
Egyszerű

Kakaós gofri fűszeres meggyel

65 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Spenótos-sonkás papucs
Recept
Rafinált

Spenótos-sonkás papucs

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fantasztikus szelet
Recept
Mester

Fantasztikus szelet

100 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Málnás meggylekvár
Recept
Egyszerű

Málnás meggylekvár

45 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Kókuszos áfonyatorta
Recept
Egyszerű

Kókuszos áfonyatorta

65 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Spenótos burek
Recept
Egyszerű

Spenótos burek

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Kakaós gofri fűszeres meggyel recept
Recept
Egyszerű

Kakaós gofri fűszeres meggyel

65 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Spenótos-sonkás papucs recept
Recept
Rafinált

Spenótos-sonkás papucs

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fantasztikus szelet recept
Recept
Mester

Fantasztikus szelet

100 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Málnás meggylekvár recept
Recept
Egyszerű

Málnás meggylekvár

45 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Kókuszos áfonyatorta  recept
Recept
Egyszerű

Kókuszos áfonyatorta

65 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Spenótos burek recept
Recept
Egyszerű

Spenótos burek

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.