Érlelt steak vörösboros lilakáposztával, csicsókával és céklával recept
recept
Mester

Érlelt steak vörösboros lilakáposztával, csicsókával és céklával

120 perc
0 adag
Költséges
2012. 03. 13.

Elkészítés

Elkészítés: A húst hártyázzuk le, majd a rostjaira merőlegesen vágjuk 4 szeletre. Egy jó erős nejlon zacskóba tegyük a szeleteket, ezután öntsünk rá olajat, hogy befedje bőségesen, kössük be a zacskó száját, hogy a levegő kiszoruljon a zacskóból. Helyezzük a zacskót a hűtő aljára, és kétnaponta enyhén rázogassuk meg, így mozgatva meg a húsokat. Ízlés szerint 2-3 hétig érleljük a pácban, így lesz igazán finom puha.

A csicsókát körömkefével alaposan mossuk meg, héjában fűzzük meg egy csipet sóval. Hámozzuk meg a céklát és a hagymát, tisztítsuk meg a káposztát, és reszeljük le uborkareszelőn.

A 2 evőkanál étolajat melegítsük fel egy serpenyőben, ebben pattogtassuk ki a köményt, majd karamellizáljuk a nádcukrot, és ebben dinszteljük meg azokat. Ha jól megdinszteltük, öntsünk alá vörösbort és 1 evőanál vörösborecetet, és annyi vizet, amennyi szükséges.

Vastagfalú serpenyőben forrósítjuk fel 2 evőkanál étolajat majdnem füstölésig, ekkor helyezzük bele a hússzeleteket, ezeket nyomassuk le egy másik edénnyel, hogy egyenletesen süljenek. Most jön a legfontosabb kérdés: mennyi ideig süssük. Ez függ a szelet vastagságától és főképp attól, mennyire szeretjük átsülve. Általában kb. 5-5 perc elég, hogy közepesen megsüljön.

Friss rozskenyérrel, a krémsajtokkal, a zöldségekkel és testes vörösborral kínáljuk.

Megjegyzés
Nekem ízlett. A receptet és a fotót Molnarbela55 küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Mrs. Lipton meggyes lepénye
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Egyben sült oldalas
Recept
Rafinált

Egyben sült oldalas

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sushi rizs
Recept
Rafinált

Sushi rizs

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Zöldfűszeres csirkesaláta
Recept
Egyszerű

Zöldfűszeres csirkesaláta

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Töltött karaj
Recept
Egyszerű

Töltött karaj

120 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve
Recept
Bonyolult

Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Mrs. Lipton meggyes lepénye recept
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Töltött karaj recept
Recept
Egyszerű

Töltött karaj

120 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve recept
Recept
Bonyolult

Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Mrs. Lipton meggyes lepénye recept
Recept
Egyszerű

Mrs. Lipton meggyes lepénye

70 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Egyben sült oldalas recept
Recept
Rafinált

Egyben sült oldalas

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sushi rizs recept
Recept
Rafinált

Sushi rizs

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Zöldfűszeres csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Zöldfűszeres csirkesaláta

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Töltött karaj recept
Recept
Egyszerű

Töltött karaj

120 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve recept
Recept
Bonyolult

Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.