Epres sült sajttorta recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTej

Epres sült sajttorta

65 perc
12 adag
Átlagos
2022. 05. 20.

Elkészítés

  1. Az epres sült sajttorta elkészítéséhez a vajat a mikróban megolvasztjuk, és a kekszet késes aprítóban összeaprítjuk. A kekszet és az olvasztott vajat összekeverjük, vizes homok állagúnak kell lennie. Majd egy 22 cm-es kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük és beleöntjük a vajas kekszet, majd egy kanállal jól lenyomkodjuk és betesszük a hűtőbe, amíg a krémet összekeverjük.
  2. A krémhez a mascarponét, a cukrot, a tojásokat, a tejfölt, a vaníliát és 3 ek citromlevet kézi habverővel alaposan összekeverünk és ráöntjük a kekszalapra. Betesszük a 170 fokra előmelegített sütőbe, és 45-50 perc alatt megsütjük. Akkor jó, amikor a széle már elkezd barnulni, de a közepe még remeg. Ekkor kivesszük a sütőből, és hűvös helyre tesszük pihenni.
  3. 4-5 óra után egy éles késsel körbevágjuk, óvatosan levesszük a formát és áttesszük egy tortatálra. Az epret vagy más friss gyümölcsöt feldaraboljuk és a cukorral és a vízzel felfőzzük, majd a keményítővel besűrítjük. Kicsit hagyjuk hűlni, majd langyosan a torta tetejére halmozzuk.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Sajttorta
Recept
Rafinált

Sajttorta

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Epres őzgerinc
Recept
Egyszerű

Epres őzgerinc

55 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Finn habos-epres sütemény (Britakakku)
Recept
Egyszerű

Finn habos-epres sütemény (Britakakku)

65 perc
|
16 adag
|
Megfizethető
Epres-rebarbarás torta
Recept
Egyszerű

Epres-rebarbarás torta

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sütés nélküli sajttorta cseresznyeöntettel
Recept
Bonyolult

Sütés nélküli sajttorta cseresznyeöntettel

50 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Cukormentes minisajttorták
Recept
Rafinált

Cukormentes minisajttorták

240 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Fehér csokis-epres sajttorta recept
Recept
Egyszerű

Fehér csokis-epres sajttorta

60 perc
|
12 adag
|
Átlagos
Klasszikus sült sajttorta recept
Recept
Egyszerű

Klasszikus sült sajttorta

105 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Epres-narancsos sajttorta recept
Recept
Mester

Epres-narancsos sajttorta

120 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Epres sajttorta sütés nélkül recept
Recept
Egyszerű

Epres sajttorta sütés nélkül

30 perc
|
8 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Mákos-túrós kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs  recept
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta recept
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Spenóttal töltött palacsinta  recept
Recept
Egyszerű

Spenóttal töltött palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.