Epres - Meggyes Mascarponés Csokis Torta recept
recept
Rafinált

Epres - Meggyes Mascarponés Csokis Torta

180 perc
8 adag
Átlagos
2021. 10. 02.

Elkészítés

  1. A sütőt előmelegítjük, nekem elektromos sütőm van, alul-felül sütésre állítottam, 180 fokra. Egy 18 cm átmérőjű tortaformát, alul kibéleljük sütőpapírral, majd egy hagyományos piskótát sütünk 4 tojásból.A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket keményebb habbá verjük egy csipet sóval. A sárgákat, cukorral, vízzel és a sütőporral habosra keverjük, kézi habverővel. Majd ebbe a masszába óvatosan belekeverjük a tojásfehérjéket, ügyelve, hogy ne törjük össze a habot, és ez által légies maradjon a massza. Beleöntjük a formába, és készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is átsült-e. Ha jó, kivesszük, teljesen kihűtjük, az aljáról leszedjük a sütőpapírt és 3 felé vágjuk. Előkészítjük a meggyzselének az alsó és a középső réteget, mivel gyorsan kell dolgozzunk a zselével.A mirelit meggyet egy lábosba tesszük, kissé kiengedve, és meghintjük a 3 teáskanál porcukorral, majd összekeverjük. Lassú tűzön pépessé főzzük, ha kell öntsünk rá egy kis vizet. Amikor már jó pépes, egy szűrőn átnyomkodjuk, amennyire tudjuk, vagy esetleg turmixolhatjuk is, én a szűrőt használtam, ügyeljünk, mert nagyon forró. Majd beleöntjük a 2 tasak tortazselét, gyorsan összekeverjük, ahogy kezd hatni a zselatin, ráöntjük a piskótalapokra, és ahogy tudjuk, elkenjük rajta.A csoki krémet vízgőz fölött készítjük el. Először beleöntjük a tejszínt, kicsit melegítünk rajta, majd beletördeljük a csokit és szépen felolvasztjuk a tejszínben. Hagyjuk kissé kihűlni, de annyira, hogy még kenhető legyen, de ne folyós.Az epres krémhez, az epret 250 ml tejjel 6 dkg cukorral felteszünk főni. A maradék tejet a szamócás pudinggal csomómentesre elkeverjük. Amikor az eper kezd puhulni, levesszük a tűzhelyről, és turmixal pépesítjük. Visszatesszük a tűzhelyre, beleöntjük a szamóca pudingot és sűrűre főzzük, majd teljesen kihűtjük. Azért, hogy ne bőröződjön be a teteje, frissen tartó fóliát tegyünk a tetejére, közvetlenül érintkezve a krémmel.A fehér csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, majd valamelyest lehűtjük, hogy ne legyen túl meleg a krémhez. A tejszínt kemény habbá verjük, hozzáadjuk a mascarponét, a fehér csokit és az epres masszát, végül a zselatin fixet és a piros gél ételfestéket. Az egészet jól összekeverjük.A habcsóknál a tojásfehérjéket és a 12 dkg cukrot hőálló edénybe tesszük és vízgőzre helyezzük. Felolvasztjuk a kristálycukrot folyamatos kevergetés mellett, és csípősre melegítjük. Csípősre, vagyis addig, amíg az ujjunknak már eléggé meleg. Ez után beleöntjük egy másik edénybe és addig verjük, amíg jó kemény és fehér habot nem kapunk, kb. 5 perc, itt leállunk, beletesszük a 2 kiskanál porcukrot és további 3 percig verjük. Habzsákba töltjük. A habzsák oldalát piros zselés ételfestékkel csíkokat húzunk és beletöltjük a habcsókmasszát. Egy nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd kis „rózsákat” nyomunk egymás mellé, de nem túl szorosan. A sütőt beállítjuk 80 fokra és kb. 2 óráig szárítjuk.A díszítéshez, a 150 ml tejszínt kemény habbá verjük és az epres mascarponés krémből kiveszünk bő 3-4 evőkanálnyit és jól összekeverjük a tejszínnel, majd végül még rakunk bele piros gél ételfestéket.Csoki csorgatáshoz a csokit ugyanúgy készítjük, mint a csoki krémet.Torta összerakása:Az alsó, már meggyzselés piskótalapot visszahelyezzük a tortaformába, rákanalazzuk a csoki krém felét, elegyengetjük, a tetejére tördelünk habcsókot, majd kicsit a hűtőbe tesszük, kb 5 percre. Kivesszük és jöhet az epres mascarponés krém fele, majd rá a meggyzselés piskóta, csoki krém másik fele, habcsók, az epres mascarponés krém másik fele és az utolsó piskóta. Egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap reggel kivesszük és a díszítésre szánt krém egy részével bevonjuk a tortát, a tetejéről lefelé a díszítésre szánt csokival lecsorgatjuk. A krém másik részével a tetejére habzsákból „rózsákat” nyomunk és a maradék habcsókkal is díszítjük, és a tetejére tördelünk belőlük.

Megjegyzés
Igaz, kicsit időigényes, de a végeredmény magáért beszél. Saját készítésű habcsók helyett, használhatunk boltit és azzal időt tudunk spórolni.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Bagel
Recept
Rafinált

Bagel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

8 órája

Enchilada
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Friss receptek

Bagel recept
Recept
Rafinált

Bagel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

8 órája

Enchilada recept
Recept
Rafinált

Enchilada

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2025.04.24.

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.