A tökéletes epres blondie, vagyis a szőke brownie elkészítéséhez apróra vágjuk a fehér csokoládét, és gőz felett felolvasztjuk a vajjal. Levesszük a gőzről, és hagyjuk teljesen kihűlni.
5 dkg epret megmosunk, felvágunk és villával vagy botmixerrel pürésítjük. Összekeverjük a lisztet a sóval és a sütőporral. Egy másik tálban a három egész tojást kézi robotgéppel kihabosítjuk a cukorral, a vaníliaőrleménnyel és az eperpürével. Fakanállal hozzádolgozzuk a sütőporos lisztet és a vajas fehér csokoládét.
Egy kis tepsit kibélelünk sütőpapírral, és beleöntjük a az epres blondie masszáját. A tetejét elsimítjuk, és kirakosgatjuk a maradék, vékonyra szeletelt eperrel.
A szőke brownie-t ezután 175 fokos sütőbe toljuk, és 20-25 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a szélei már kezdenek barnulni, és a közepe is már nagyjából megszilárdult. Nem szabad túlsütni: inkább kicsit előbb vegyük ki, mint később, úgy lesz tökéletes az epres blondie, vagyis a szőke brownie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.