Epertorta genovai piskótával recept
recept
Bonyolult

Epertorta genovai piskótával

120 perc
12 adag
Átlagos
2020. 05. 04.

Elkészítés

  1. Egy tálban a tojásokat habosítani kezdjük a cukorral, sóval együtt. A tálat ezután vízgőz fölé helyezzük, és elektromos habverővel addig verjük, amíg ki nem fehéredik a hab, és beledugva az ujjunkat kissé melegnek nem érezzük. Ezután már levéve a melegről, kihűlésig dolgozunk rajta tovább, majd az olvasztott vajhoz keverünk egy keveset a habból, utána pedig az egészet vissza a nagyobb adag masszába.
  2. Hozzádolgozzuk a liszttel elkevert mandulalisztet és óvatosan, spatulával addig keverjük, amíg egynemű nem lesz az egész. Egy 22 cm átmérőjű tortakarikába töltjük, és kb. 20 perc alatt készre sütjük.
  3. A krémhez a tejet feltesszük melegedni egy fazékban vajjal, csipet sóval. A sárgáját fehéredésig verjük a cukorral, és utána kikeverjük a liszttel, keményítővel. Ha felforrt a tejes keverék, óvatosan ráöntjük a sárgájásra, és folyamatosan keverjük közben. Majd az egészet visszaöntjük az edénybe, és felforraljuk, forraljuk 1 percig. Ízesítjük a citrommal és kihűtjük.
  4. A nagyobb adag vajat géppel jó habosra verjük és aztán a főzött krémmel alaposan kidolgozzuk, amíg csomómentes és gyönyörű nem lesz az egész. Hűtőbe tesszük.
  5. A sziruphoz a cukrot összeforraljuk a vízzel, majd lehúzva már a tűzről, hozzáadjuk az alkoholt is.
  6. Ha kihűlt a tészta, kivágjuk a karikából, és kettő lapba szeleteljük. Egy 20 cm átmérőjű karikával kiszúrjuk mindkettőt és a leeső szélét félre tesszük.
  7. Rátesszük ezt a karikát egy tálaló tányérra vagy torta kartonra és az első lapot beletesszük. Megitatjuk a sziruppal, és rákanalazunk a krémből, amit egészen a forma széléig kikenünk. Az epreket felezzük hosszukban, és kibéleljük a karika szélét végig, szorosan. Újabb adag krém jön, és a második piskóta lap. Ezt is eláztatjuk a sziruppal, majd megkenjük a krémmel. Ráhalmozunk apróra vágott epret és fedjük a maradék krémmel. A tetejére rámorzsoljuk a levágott szélét és dekoráljuk friss eperrel, málnával.

    NÉZD MEG AZ ELKÉSZÍTÉST VIDEÓN! >>>

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

A legkrémesebb tejberizs
Recept
Mester

A legkrémesebb tejberizs

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Olajbogyós grissini
Recept
Egyszerű

Olajbogyós grissini

60 perc
|
20 adag
|
Átlagos
Kókuszos zabkása aszalt gyümölccsel
Recept
Egyszerű

Kókuszos zabkása aszalt gyümölccsel

30 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Csokitorta ropogóssal és bogyós gyümölcsökkel
Recept
Mester

Csokitorta ropogóssal és bogyós gyümölcsökkel

90 perc
|
4 adag
|
Költséges
Panna cotta grépfrúttal, szezámmagos morzsával
Recept
Egyszerű

Panna cotta grépfrúttal, szezámmagos morzsával

40 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Duplasajtos currys keksz
Recept
Egyszerű

Duplasajtos currys keksz

30 perc
|
8 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

A legkrémesebb tejberizs recept
Recept
Mester

A legkrémesebb tejberizs

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Klasszikus Ferdinánd tekercs recept
Recept
Bonyolult

Klasszikus Ferdinánd tekercs

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Baracklekváros-fahéjas rugelach  recept
Recept
Bonyolult

Baracklekváros-fahéjas rugelach

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kókuszos puliszkapuding recept
Recept
Egyszerű

Kókuszos puliszkapuding

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Kapros túróhabos pohárkrém recept
Recept
Egyszerű

Kapros túróhabos pohárkrém

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lisztmentes csokitorta  recept
Recept
Bonyolult

Lisztmentes csokitorta

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Kakaós gofri fűszeres meggyel recept
Recept
Egyszerű

Kakaós gofri fűszeres meggyel

65 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Spenótos-sonkás papucs recept
Recept
Rafinált

Spenótos-sonkás papucs

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Fantasztikus szelet recept
Recept
Mester

Fantasztikus szelet

100 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Málnás meggylekvár recept
Recept
Egyszerű

Málnás meggylekvár

45 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Kókuszos áfonyatorta  recept
Recept
Egyszerű

Kókuszos áfonyatorta

65 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Spenótos burek recept
Recept
Egyszerű

Spenótos burek

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.