Eperkrémes-tejszínes kocka recept
recept
Mester
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTejKén-dioxid

Eperkrémes-tejszínes kocka

55 perc
8 adag
Megfizethető
2021. 06. 20.

Elkészítés

  1. A tojást a cukrokkal, a sóval és a vajjal habosra keverjük. Belekeverjük a kakaóport is, kevés citromhéjat reszelünk hozzá, és a tejet is belekerverjük.
  2. A lisztet tálbaszitáljuk, elkeverjük benne a sütőport, majd adagonként a tojásos masszához keverjük.
  3. A tésztát sütőpapírral bélelt közepes tepsibe simítjuk, rászórjuk az aprított csokit. A 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.
  4. A megsült piskótát tiszta sütőpapírra borítjuk. A sütéshez használt papírt lehúzzuk róla. A tiszta sütőpapírral együtt visszatehetjük a tepsibe, amíg kihűl.
  5. A krémhez a tejben elkeverjük a pudingport és a cukrot, majd sűrű pudingot főzünk belőle. Kihűtjük. Citromlével és az eperlekvár felével ízesítjük.
  6. 2,5 dl tejszínt a cukorral és a zselatin fixszel kemény habbá verünk. A kihűlt pudingba finoman beleforgatjuk.
  7. A piskótatésztát megkenjük vékonyan a maradék lekvárral, majd a pudingkrémet is elsimítjuk rajta, végül a 2 evőkanál cukorral és a habfixálóval habbá vert tejszínt is rásimítjuk az epres süti tetejére.
  8. A hűtőben dermesztjük 1-2 órát, majd kockákra vágjuk, eperszemekkel díszítve tálaljuk.

Megjegyzés
A receptet és a fotót Gaby53 küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Epres túrótorta
Recept
Egyszerű

Epres túrótorta

45 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Fajcsák Sándorné szerző profilképe

Fajcsák Sándorné

|

2022.05.23.

Hasonló receptek

Epres túrótorta recept
Recept
Egyszerű

Epres túrótorta

45 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Fajcsák Sándorné szerző profilképe

Fajcsák Sándorné

|

2022.05.23.

Friss receptek

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.18.

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Répatorta-tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.