
recept
Egyszerű



Egyszerű máglyarakás
5
Hozzávalók
Elkészítés
- A máglyarakás receptjéhez első lépésként meghámozzuk az almákat, és vékonyra szeleteljük. Megmossuk a citromot, lereszeljük a héját, majd félbevágjuk. Egy nagyobb serpenyőben megolvasztunk 2 evőkanál vajat, beletesszük az almát, megszórjuk 2 evőkanál kristálycukorral, ráfacsarjuk a fél citrom levét, és puhára pároljuk. A végén összeforgatjuk a fahéjjal, majd hagyjuk kihűlni.
- Egy magas falú tepsit kikenünk a megmaradt vajjal. A kalácsot 1–1,5 cm széles szeletekre vágjuk, és egymás mellé helyezzük a tepsiben.
- A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat kikeverjük 5 evőkanál kristálycukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal, majd hozzáöntjük a langyos tejet. Az egészet alaposan összekeverjük, majd egyenletesen a kalácsszeletekre csorgatjuk. Kissé lenyomkodjuk őket a tepsi aljára. A lekvárból rákenünk 8–10 evőkanálnyit, majd rászórjuk az 1 evőkanál cukorral elkevert diót. A tetejére rárakjuk a párolt almaszeleteket, és az alma tetejére is ugyanannyi lekvárt kenünk. A 180 fokra előmelegített sütőben, hőlégkeveréssel 20 percig sütjük.
- Amíg sül, felverjük a tojásfehérjét. Amikor elkezd habosodni, fokozatosan hozzáadjuk a porcukrot. Amikor kemény habot kapunk, óvatosan belekeverünk 3 evőkanálnyi baracklekvárt.
- Kivesszük a máglyarakást a sütőből, rákenjük a habot, majd visszatoljuk, és addig sütjük, amíg a hab teteje kissé megbarnul.
Ajánljuk még
Hasonló receptek
Friss receptek

Recept
Bonyolult
Szaftos csirkemell sonkával, spárgával és sajttal töltve
60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

















