Édesburgonyás rétesbatyu (samosa) recept
recept
Bonyolult

Édesburgonyás rétesbatyu (samosa)

90 perc
4 adag
Költséges
2016. 11. 23.

Elkészítés

  1. Az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, puhára főzzük,majd pürésítjük. Hozzákeverjük a sajtot, a hagymacsírát, a korianderlevelet, a fahéjat, az átnyomott fokhagymát, az apróra vágott kimagozott chilit, és 1 tk mozsárban megtört római köményt. Sózzuk, borsozzuk.
  2. Enyhén nedves konyharuhára fektetünk egy réteslapot, megkenjük olvasztott vajjal. Erre jön egy másik, ezt is megkenjük, majd betakarjuk a harmadikkal. 4 egyforma csíkra vágjuk, majd ezeket keresztben félbe. A tojást felverjük, ecsettel megkenjük körbe a téglalapok szélét.
  3. Az egyik sarokba teszünk egy teáskanál tölteléket, felhajtjuk, majd addig folytatjuk a hajtogatást, míg egy háromszög alakú kis csomagot kapunk. A széleit kicsit összenyomkodjuk, hogy sütés közben jól összetapadjon.
  4. A tetejüket is megkenjük a tojással, majd megszórjuk a maradék római köménnyel. Előmelegített, 200 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Mártogatóssal vagy salátával fogyasztjuk.


Megjegyzés
Akár a maradék krumplipürét is felhasználhatjuk hozzá, csak előtte jól fűszerezzük be!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Édesburgonyás sajttorta (baszk recept)
Recept
Mester

Édesburgonyás sajttorta (baszk recept)

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Spenótos háromszögek (spanakopita)
Recept
Mester

Spenótos háromszögek (spanakopita)

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Csülkös batyu, ahogy Szabi a pék készíti
Recept
Rafinált

Csülkös batyu, ahogy Szabi a pék készíti

120 perc
|
9 adag
|
Megfizethető
Rakott édesburgonya
Recept
Egyszerű

Rakott édesburgonya

60 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Csirkés pizzabatyu
Recept
Egyszerű

Csirkés pizzabatyu

65 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Töltött tésztabatyu
Recept
Egyszerű

Töltött tésztabatyu

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Egzotikus, zöldséggel töltött tésztapárnák recept
Recept
Bonyolult

Egzotikus, zöldséggel töltött tésztapárnák

45 perc
|
10 adag
|
Megfizethető
Húsos rétesbatyu recept
Recept
Bonyolult

Húsos rétesbatyu

45 perc
|
0 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Osztrák sajtos galuska (käsespätzle)  recept
Recept
Egyszerű

Osztrák sajtos galuska (käsespätzle)

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Koreai marhahúsos pirított tészta recept
Recept
Rafinált

Koreai marhahúsos pirított tészta

45 perc
|
2 adag
|
Költséges
Vadgyümölcsös müzliszelet recept
Recept
Egyszerű

Vadgyümölcsös müzliszelet

210 perc
|
2 adag
|
Olcsó
Ropogós csirkecomb sült répával recept
Recept
Egyszerű

Ropogós csirkecomb sült répával

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Japán csokis-kókuszos fánk recept
Recept
Bonyolult

Japán csokis-kókuszos fánk

45 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Eredeti churros recept
Recept
Rafinált

Eredeti churros

50 perc
|
2 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.